Kém és katona – és a botrány, amely megosztott egy egész országot

Robert Harris egy jó száz évvel az események után is gyakran felemlegetett és hivatkozási ponttá vált botrány köré építette fel – az eredetileg 2013-ban megjelent – Tiszt és kémcímű regényét. A Dreyfus-per hosszú évekre polarizálta a francia társadalmat, az ügy keltette hullámok pedig nem álltak meg az ország határainál. A kémkedéssel vádolt zsidó katonatiszt perbe fogásáról, bebörtönzéséről és meghurcolásáról Harris ezúttal a francia kémelhárítás egyik alezredese, Georges Picquart szemszögéből mesél.

A történet 1894-ben veszi kezdetét, amikor a francia hadsereg egyik tüzértisztjét, a zsidó származású Alfred Dreyfust azzal vádolják meg, hogy adatokat adott át a németeknek. Franciaország ekkor még mindig sokkos állapotban van a francia-porosz háborúban elszenvedett vereség, nem mellékesen pedig Elzász-Lotaringia elvesztése miatt. Nem csoda, hogy minden a katonasághoz fűződő ügy kiemelt jelentőséggel bír. Hát még amikor a francia kémelhárítás olyan adatok birtokába jut, melyek azt sejtetik, hogy kém van a seregben, az állítólagos kém személyét pedig egyesek Dreyfusben vélik megtalálni. A kapitányt megfosztják rangjától, perbe fogják, életfogytiglani börtönre ítélik, végül a guayanai Ördög-szigetre szállítják.

A francia titkosszolgálat egyik frissen kinevezett, ambiciózus vezetőjének, Picquart alezredesnek ugyanakkor több okból is kételyei támadnak, és úgy véli, hogy Dreyfus elítélésében nagyobbat nyomott – az akkori francia hadseregben napi szinten tapasztalható – antiszemitizmus, mint a perdöntő, ám, mint utóbb bebizonyosodott, hamisított dokumentumok előterjesztése. Picquart a saját szakállára – és felettesei ellenállásába ütközve – nyomozásba kezd, melynek eredményeként szent meggyőződésévé válik, hogy bár a szóban forgó kém valóban létezik, ám a titkos katonai adatokat nem Dreyfus, hanem Charles Ferdinand Walsin-Esterhazy, a francia hadsereg őrnagya adta át a németeknek. Mivel Picquart-t sem a szép szó, sem a nyílt fenyegetés nem tántorítja el, szépen lassan elfogy körülötte a levegő, beosztottai ellene fordulnak, és a végén bizonyítékok meghamisításával vádolják, lefokozzák, és börtönbe vetik. Az ügyet azonban a hadsereg már nem tudja elkenni, a francia társadalom két részre válik: a katonaság védelmezőivel szemben az úgynevezett dreyfussard-ok állnak szembe, akiknek egyik legnevesebb képviselője, Émile Zola J'accuse (Vádolom) című nyílt levelében tiltakozott a botrányos eljárás ellen – ami után őt magát is perbe fogták.

Esterházy Péter pár éve J'accuse egy rendbehozás címmel szintén hozzátette a magáét a Dreyfus-diskurzushoz, melyben a francia perben dicstelen szerepet játszott Esterhazy állítólagos családi kötődését igyekezett megvilágítani, és amelyben anyai kulcsszerep jutott egy asszonynak, aki nem volt más, mint EP nagyapjának „a nagyapjának a nagyapjának a nagyapjának a testvérének az unokájának a húga”. A részletekért ide érdemes kattintani, végkövetkeztetésnek meg legyen elég ennyi:

„Persze amikor a Dreyfus-botrány kipattant, azonnal pört indítottunk ellene, hogy tiltsák el az E. név használatától, ne hurcolássza itt nekünk a mocsokban, úriember amúgy sem antiszemita, de csak a grófi címtől tiltotta el a francia törvényszék (kleine Fische, gute Fische), a névhasználatot valami Code Napoleonra hivatkozva meghagyta; jogállam.

Összefoglalva tehát: a nemtelen őrnagy Esterházy ugyan, de éppenhogy csak. Un peu. (Francia az eredetiben.) Evvel a fáradsággal mindenki Esterházy, önök is, én is. Vagyis: Walsin. Tessék otthon gyakorolni: Walsin, Walsin, Walsin. Semmi Esterházy. Száz év múlva kikérdezem.”

Robert Harris tehát egy viszonylag jól ismert történetet mesélt újra a szépirodalom eszközeivel. A Tiszt és kém nem dokumentarista regény, hanem egy fikcióba oltott tényirodalom, melynek szereplői egytől egyig valós személyek, eseményei megtörtént események, igaz, a regény műfajiságának eleget téve a szerző bizonyos alakokat kihagyott, illetve sok személyes részletet kitalált. A közel 500 oldalas regény ugyanakkor egy pillanatig sem veszik el a részletekben, és pontról pontra vezet végig Dreyfus meghurcolásának minden egyes stációján, és mutatja be a titkosszolgálatok machinációit. A történet műfajilag többféle zsánerelemet vegyít, így egyes részeiben a kémregény, a politikai thriller, a történelmi regény és a tárgyalótermi krimi jellegzetességei is felfedezhetők.