2015. november 7., szombat
Frei Tamás már a megjelenése pillanatában első lett
Az ötvenes listára 34 új cím került fel, lecserélődött minden és mindenki. Vannak állandó, a listáról lerobbanthatatlan szerzők, és vannak teljesen friss alkotások is. Az első helyre Frei Tamás magyar és orosz bűnözők összefonódását taglaló új regénye került, második helyen tartja magát A magyar helyesírás szabályai, és harmadik helyen landolt a frissen megjelent Szamurájszív, Vavyan Fable új könyve.
Frei Tamás negyedik akcióregénye már gyakorlatilag a megjelenés pillanatában az első helyre került a Bookline október sikerlistáján. Az Agrárbárók sztorija szerint Magyarország az oroszok csapdájában vergődik, a magyarok szövevényes nemzetközi játszma során Moszkvában árusítják ki az országot, és csak a saját pénztárcájuk érdekli őket, mással nemigen törődnek. A magyar helyesírás szabályai továbbra is nagyon népszerű, megjelenése óta, 61 napja tartja pozícióját, és az első három közt szerepel.
Vavyan Fable új regénye a Szamurájszív került a harmadik helyre, a több szálon futó történet igazi fantáziavilágot tár az olvasó elé.
A színezés az idei év slágere, a tavaszi megjelenés óta minden toplistán az első ötben biztosan ott vannak a színezők. Most negyedik helyen találjuk Johanna Basford Bűvös erdő – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal című alkotását. A színező hullám még a Könyves magazint is utolérte, címlapjára Brückner János tervezett kifestőt, amit ha kiszíneznek a kedves olvasók, és a közösségi oldalakra feltöltik a #kiszineztem_petofit hashtaggel, nyereményjátékon vehetnek részt. Johanna Basford Titkos Kert képeslapkönyve, ami 20 kivehető képeslapot is tartalmazó színező, 21. a Bookline listáján.
A nemzetközi vérkeringésből kiemelendő Jo Nesbø Fehér éjszaka című vérfagyasztó krimije, ami kilenc nap alatt került a 9. helyre a listán. Tízedik lett Andy Weir A marsi című regénye, a könyvből készült filmet a közelmúltban mutatták be Matt Damon főszereplésével. Tizenharmadik és egyben csúcstartó Giulia Enders Bélügyekje, ami 240. napja szerepel a Bookline toplistáján. Hasonlóan régóta, 186 napja van a legjobbak között Paula Hawkins A lány a vonaton című lebilincselő krimije, ami a nemzetközi sikerlistákon is régóta tartja a helyét. Jelenleg a Bookline listáján 37. helyen szerepel John Williams Stoner című regénye, ami egyértelmű bestseller, a szó legtisztább értelmében, a könyv az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél.
A magyar sikerkönyvek között továbbra is az élmezőnyben az örök szerelmet hirdető regény, Gárdos Péter Hajnali láz című alkotása. 30. helyen szerepel Závada Péter MÉSZ címmel megjelent verseskötete. Versek ritkán kerülnek fel a legolvasottabb könyvek listájára, de Závada kötetei rendkívül népszerűek, a fiatal szerző 2012-ben megjelent első verseskötete, az Ahol megszakad, már az első évben több ezer példányban kelt el, és hónapokig vezette a könyves sikerlistákat. Második kötete markáns elmozdulást jelent, szövegei szabad és prózaversek, központi motívuma az anya elvesztése.
Huszonharmadik helyen található, Csányi Vilmos Íme, az ember című könyve, az etológus-író tudományos pályafutásának legátfogóbb kötetében nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megválaszolja a kérdést: mi teszi emberré az embert.
A 48. helyre jött fel a tavaly megjelent, most a Jurányiban Tenki Réka főszereplésével színre vitt regény, az Egyasszony. Írója Péterfy-Novák Éva terapeutája tanácsára kezdett írni, pszichológusa javasolta, hogy beszélje ki magából, írja meg súlyosan értelmi fogyatékos kislányával töltött hét évének, a kislány elvesztésének, fájdalmas történetét. Így született meg az Egyasszony című blog, amelyet nem várt módon ezrek kezdtek követni, és amelyből sokan merítettek erőt az addig elhallgatott, fájdalmas történések kibeszéléséhez, feldolgozásához.
A filmbemutató és a karácsony közeledtével erősödik a Star Wars láz, 42. helyre érkezett a legújabb Csillagok háborúja könyv, ami ellentétben az eddig kiadott Star Wars referenciakönyvekkel, egyedülálló kivonat, ami gazdagon tartalmaz képeket és információkat majdnem minden szereplőről, lényről, járműről, készülékről és helyszínről.
Az e-könyves lista első helyén Lakatos Levente saját kiadású könyvei szerepelnek, első az újonnan megjelent Feltörő ösztönök – Szigor 2., második helyen a Megrepedt álarc – Szigor 1., ami már 162 napja szerepel a legolvasottabb e-könyvek között. A Szigor-sorozat eddigi kötetei erotikus regények, kizárólag e-könyvben jelennek meg. A lista további része nagyrészt megegyezik a nyomatott sikerlistával, hiszen Gárdos Péter, Péterfy-Novák Éva és Paula Hawkins alkotásait találjuk itt is.
Bookline nyomtatott TOP50 lista
pozíció
szerző
cím
kiadó
változás
...napja a listán
1
Frei Tamás
Agrárbárók
Alexandra Kiadó
új
0
2
A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás
Akadémiai Kiadó
-1
61
3
Vavyan Fable
Szamurájszív
Fabyen Kiadó
új
11
4
Johanna Basford
Bűvös erdő - Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal
Manó Könyvek
új
28
5
Gárdos Péter
Hajnali láz
Libri Könyvkiadó
-2
53
6
Almási Kitti
Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése
Kulcslyuk Kiadó
5
35
7
Johanna Basford
Titkos Kert - Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal
Manó Könyvek
-3
148
8
David Lagercrantz
Ami nem öl meg
Animus Kiadó
-6
61
9
Jo Nesbo
Fehér éjszaka
Animus Kiadó
új
9
10
Andy Weir
A marsi
FUMAX KFT
43
61
11
Bartos Erika
Együtt lenni jó!
Pozsonyi Pagony
új
27
12
Alföldi Róbert, Csáki Judit
Magánügy
Libri Könyvkiadó
-5
43
13
Giulia Enders
Bélügyek
Park Kiadó
-1
240
14
Beck Andrea
A Titoktündér
Beck & Partners Mi. Kft.
-8
355
15
Borsa Brown
Az Arab
Álomgyár Kiadó
új
16
16
Bosnyák Viktória
A sirály a király?
Móra Könyvkiadó
-11
51
17
Lori Lite
Buborékrepülés - Relaxációs mesekönyv
Kulcslyuk Kiadó
új
12
18
Lawrence J. Cohen
Játékos nevelés
Kulcslyuk Kiadó
2
163
19
Győrfi Károly
Keresztényüldözés a 21. század elején
Kairosz Kiadó
új
21
20
Nógrádi György
40 év alatt a Föld körül
Kossuth Kiadó
új
13
21
Johanna Basford
Titkos Kert - Képeslapkönyv 20 kivehető képeslappal
Manó Könyvek
új
24
22
Jamie Oliver
Otthonos ízek
Park Kiadó
új
11
23
Csányi Vilmos
Íme, az ember
Libri Könyvkiadó
új
12
24
Vadadi Adrienn
Ünnepelj velünk!
Pozsonyi Pagony
új
29
25
Hyeonseo Lee
A lány hét névvel
Libri Könyvkiadó
-17
41
26
James Dashner
Halálparancs
Cartaphilus Kiadó
új
18
27
Paula Hawkins
A lány a vonaton
XXI. Század Kiadó Kft.
-8
186
28
Bartis Attila
A vége
Magvető Könyvkiadó
új
8
29
Berg Judit
Rumini
Pozsonyi Pagony
21
151
30
Závada Péter
MÉSZ
Jelenkor Kiadó
új
27
31
Leiner Laura
Illúzió
L&L Kiadó
új
0
32
Gilles Diederichs
Játékos koncentráció
Bookline Könyvek
új
12
33
Dosek Rita, Tarjányi Péter
Cselszövő
Libri Könyvkiadó
új
15
34
Kádár Annamária
Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban
Kulcslyuk Kiadó
új
29
35
A Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé a konyhában
Lunchbox kiadó
új
2
36
Réz Pál
Tények és Tanúk - Bokáig pezsgőben
Magvető Könyvkiadó
új
30
37
John Williams
Stoner
Park Kiadó
új
29
38
Gilles Diederichs
Játékos relaxáció
Bookline Könyvek
új
12
39
Cserna-Szabó András
Sömmi.
Magvető Könyvkiadó
új
22
40
Vincent & Vincent
Nincs új a nap alatt
Álomgyár Kiadó
új
2
41
Stephen King
A Hosszú Menetelés
Európa Könyvkiadó
-28
46
42
Star Wars - Minden, ami Star Wars
KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
új
9
43
Carina Bartsch
Türkizzöld tél
Maxim Könyvkiadó
új
23
44
Holly Madison
Lenn, a nyúl üregében
XXI. Század Kiadó Kft.
új
23
45
Péterfy Gergely
Kitömött barbár
PESTI KALLIGRAM KFT.
új
10
46
Harlan Coben
Az idegen
Jaffa Kiadó
új
24
47
Carole Stott
A világűr legszuperebb intergalaktikus útikalauza
HVG Kiadói Rt.
új
17
48
Péterfy-Novák Éva
Egyasszony
Libri Könyvkiadó
új
6
49
Bernáth József
Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren
Kossuth Kiadó
új
1
50
Göncöl Kiadó
Színezd ki... és rajzolj te is
Göncöl Kiadó
-12
52
A Bookline e-könyv TOP10 lista
pozíció
szerző
cím
kiadó
pozíció
szerző
1
Lakatos Levente
Feltörő ösztönök - Szigor 2.
Lakatos Levente
1
Lakatos Levente
2
Lakatos Levente
Megrepedt álarc - Szigor 1.
Lakatos Levente
2
Lakatos Levente
3
Gárdos Péter
Hajnali láz
Libri Kiadó
3
Gárdos Péter
4
Péterfy-Novák Éva
Egyasszony
Libri Kiadó
4
Péterfy-Novák Éva
5
Paula Hawkins
A lány a vonaton
XXI. Század Kiadó
5
Paula Hawkins
6
Andy Weir
A marsi
Fumax
6
Andy Weir
7
David Lagercrantz
Ami nem öl meg
Animus Kiadó
7
David Lagercrantz
8
Borsa Brown
Az Arab
Álomgyár Kiadó
8
Borsa Brown
9
Alexandra W. Müller
Függőségben 1.
Alexandra W. Müller
9
Alexandra W. Müller
10
Hyeonseo Lee
A lány hét névvel
Libri Kiadó
10
Hyeonseo Lee
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése