Frei Tamás már a megjelenése pillanatában első lett

Az ötvenes listára 34 új cím került fel, lecserélődött minden és mindenki. Vannak állandó, a listáról lerobbanthatatlan szerzők, és vannak teljesen friss alkotások is. Az első helyre Frei Tamás magyar és orosz bűnözők összefonódását taglaló új regénye került, második helyen tartja magát A magyar helyesírás szabályai, és harmadik helyen landolt a frissen megjelent Szamurájszív, Vavyan Fable új könyve. Frei Tamás negyedik akcióregénye már gyakorlatilag a megjelenés pillanatában az első helyre került a Bookline október sikerlistáján. Az Agrárbárók sztorija szerint Magyarország az oroszok csapdájában vergődik, a magyarok szövevényes nemzetközi játszma során Moszkvában árusítják ki az országot, és csak a saját pénztárcájuk érdekli őket, mással nemigen törődnek. A magyar helyesírás szabályai továbbra is nagyon népszerű, megjelenése óta, 61 napja tartja pozícióját, és az első három közt szerepel. Vavyan Fable új regénye a Szamurájszív került a harmadik helyre, a több szálon futó történet igazi fantáziavilágot tár az olvasó elé. A színezés az idei év slágere, a tavaszi megjelenés óta minden toplistán az első ötben biztosan ott vannak a színezők. Most negyedik helyen találjuk Johanna Basford Bűvös erdő – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal című alkotását. A színező hullám még a Könyves magazint is utolérte, címlapjára Brückner János tervezett kifestőt, amit ha kiszíneznek a kedves olvasók, és a közösségi oldalakra feltöltik a #kiszineztem_petofit hashtaggel, nyereményjátékon vehetnek részt. Johanna Basford Titkos Kert képeslapkönyve, ami 20 kivehető képeslapot is tartalmazó színező, 21. a Bookline listáján. A nemzetközi vérkeringésből kiemelendő Jo Nesbø Fehér éjszaka című vérfagyasztó krimije, ami kilenc nap alatt került a 9. helyre a listán. Tízedik lett Andy Weir A marsi című regénye, a könyvből készült filmet a közelmúltban mutatták be Matt Damon főszereplésével. Tizenharmadik és egyben csúcstartó Giulia Enders Bélügyekje, ami 240. napja szerepel a Bookline toplistáján. Hasonlóan régóta, 186 napja van a legjobbak között Paula Hawkins A lány a vonaton című lebilincselő krimije, ami a nemzetközi sikerlistákon is régóta tartja a helyét. Jelenleg a Bookline listáján 37. helyen szerepel John Williams Stoner című regénye, ami egyértelmű bestseller, a szó legtisztább értelmében, a könyv az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél. A magyar sikerkönyvek között továbbra is az élmezőnyben az örök szerelmet hirdető regény, Gárdos Péter Hajnali láz című alkotása. 30. helyen szerepel Závada Péter MÉSZ címmel megjelent verseskötete. Versek ritkán kerülnek fel a legolvasottabb könyvek listájára, de Závada kötetei rendkívül népszerűek, a fiatal szerző 2012-ben megjelent első verseskötete, az Ahol megszakad, már az első évben több ezer példányban kelt el, és hónapokig vezette a könyves sikerlistákat. Második kötete markáns elmozdulást jelent, szövegei szabad és prózaversek, központi motívuma az anya elvesztése. Huszonharmadik helyen található, Csányi Vilmos Íme, az ember című könyve, az etológus-író tudományos pályafutásának legátfogóbb kötetében nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megválaszolja a kérdést: mi teszi emberré az embert. A 48. helyre jött fel a tavaly megjelent, most a Jurányiban Tenki Réka főszereplésével színre vitt regény, az Egyasszony. Írója Péterfy-Novák Éva terapeutája tanácsára kezdett írni, pszichológusa javasolta, hogy beszélje ki magából, írja meg súlyosan értelmi fogyatékos kislányával töltött hét évének, a kislány elvesztésének, fájdalmas történetét. Így született meg az Egyasszony című blog, amelyet nem várt módon ezrek kezdtek követni, és amelyből sokan merítettek erőt az addig elhallgatott, fájdalmas történések kibeszéléséhez, feldolgozásához. A filmbemutató és a karácsony közeledtével erősödik a Star Wars láz, 42. helyre érkezett a legújabb Csillagok háborúja könyv, ami ellentétben az eddig kiadott Star Wars referenciakönyvekkel, egyedülálló kivonat, ami gazdagon tartalmaz képeket és információkat majdnem minden szereplőről, lényről, járműről, készülékről és helyszínről. Az e-könyves lista első helyén Lakatos Levente saját kiadású könyvei szerepelnek, első az újonnan megjelent Feltörő ösztönök – Szigor 2., második helyen a Megrepedt álarc – Szigor 1., ami már 162 napja szerepel a legolvasottabb e-könyvek között. A Szigor-sorozat eddigi kötetei erotikus regények, kizárólag e-könyvben jelennek meg. A lista további része nagyrészt megegyezik a nyomatott sikerlistával, hiszen Gárdos Péter, Péterfy-Novák Éva és Paula Hawkins alkotásait találjuk itt is. Bookline nyomtatott TOP50 lista pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán 1 Frei Tamás Agrárbárók Alexandra Kiadó új 0 2 A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás Akadémiai Kiadó -1 61 3 Vavyan Fable Szamurájszív Fabyen Kiadó új 11 4 Johanna Basford Bűvös erdő - Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal Manó Könyvek új 28 5 Gárdos Péter Hajnali láz Libri Könyvkiadó -2 53 6 Almási Kitti Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése Kulcslyuk Kiadó 5 35 7 Johanna Basford Titkos Kert - Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal Manó Könyvek -3 148 8 David Lagercrantz Ami nem öl meg Animus Kiadó -6 61 9 Jo Nesbo Fehér éjszaka Animus Kiadó új 9 10 Andy Weir A marsi FUMAX KFT 43 61 11 Bartos Erika Együtt lenni jó! Pozsonyi Pagony új 27 12 Alföldi Róbert, Csáki Judit Magánügy Libri Könyvkiadó -5 43 13 Giulia Enders Bélügyek Park Kiadó -1 240 14 Beck Andrea A Titoktündér Beck & Partners Mi. Kft. -8 355 15 Borsa Brown Az Arab Álomgyár Kiadó új 16 16 Bosnyák Viktória A sirály a király? Móra Könyvkiadó -11 51 17 Lori Lite Buborékrepülés - Relaxációs mesekönyv Kulcslyuk Kiadó új 12 18 Lawrence J. Cohen Játékos nevelés Kulcslyuk Kiadó 2 163 19 Győrfi Károly Keresztényüldözés a 21. század elején Kairosz Kiadó új 21 20 Nógrádi György 40 év alatt a Föld körül Kossuth Kiadó új 13 21 Johanna Basford Titkos Kert - Képeslapkönyv 20 kivehető képeslappal Manó Könyvek új 24 22 Jamie Oliver Otthonos ízek Park Kiadó új 11 23 Csányi Vilmos Íme, az ember Libri Könyvkiadó új 12 24 Vadadi Adrienn Ünnepelj velünk! Pozsonyi Pagony új 29 25 Hyeonseo Lee A lány hét névvel Libri Könyvkiadó -17 41 26 James Dashner Halálparancs Cartaphilus Kiadó új 18 27 Paula Hawkins A lány a vonaton XXI. Század Kiadó Kft. -8 186 28 Bartis Attila A vége Magvető Könyvkiadó új 8 29 Berg Judit Rumini Pozsonyi Pagony 21 151 30 Závada Péter MÉSZ Jelenkor Kiadó új 27 31 Leiner Laura Illúzió L&L Kiadó új 0 32 Gilles Diederichs Játékos koncentráció Bookline Könyvek új 12 33 Dosek Rita, Tarjányi Péter Cselszövő Libri Könyvkiadó új 15 34 Kádár Annamária Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban Kulcslyuk Kiadó új 29 35 A Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé a konyhában Lunchbox kiadó új 2 36 Réz Pál Tények és Tanúk - Bokáig pezsgőben Magvető Könyvkiadó új 30 37 John Williams Stoner Park Kiadó új 29 38 Gilles Diederichs Játékos relaxáció Bookline Könyvek új 12 39 Cserna-Szabó András Sömmi. Magvető Könyvkiadó új 22 40 Vincent & Vincent Nincs új a nap alatt Álomgyár Kiadó új 2 41 Stephen King A Hosszú Menetelés Európa Könyvkiadó -28 46 42 Star Wars - Minden, ami Star Wars KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 9 43 Carina Bartsch Türkizzöld tél Maxim Könyvkiadó új 23 44 Holly Madison Lenn, a nyúl üregében XXI. Század Kiadó Kft. új 23 45 Péterfy Gergely Kitömött barbár PESTI KALLIGRAM KFT. új 10 46 Harlan Coben Az idegen Jaffa Kiadó új 24 47 Carole Stott A világűr legszuperebb intergalaktikus útikalauza HVG Kiadói Rt. új 17 48 Péterfy-Novák Éva Egyasszony Libri Könyvkiadó új 6 49 Bernáth József Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren Kossuth Kiadó új 1 50 Göncöl Kiadó Színezd ki... és rajzolj te is Göncöl Kiadó -12 52 A Bookline e-könyv TOP10 lista pozíció szerző cím kiadó pozíció szerző 1 Lakatos Levente Feltörő ösztönök - Szigor 2. Lakatos Levente 1 Lakatos Levente 2 Lakatos Levente Megrepedt álarc - Szigor 1. Lakatos Levente 2 Lakatos Levente 3 Gárdos Péter Hajnali láz Libri Kiadó 3 Gárdos Péter 4 Péterfy-Novák Éva Egyasszony Libri Kiadó 4 Péterfy-Novák Éva 5 Paula Hawkins A lány a vonaton XXI. Század Kiadó 5 Paula Hawkins 6 Andy Weir A marsi Fumax 6 Andy Weir 7 David Lagercrantz Ami nem öl meg Animus Kiadó 7 David Lagercrantz 8 Borsa Brown Az Arab Álomgyár Kiadó 8 Borsa Brown 9 Alexandra W. Müller Függőségben 1. Alexandra W. Müller 9 Alexandra W. Müller 10 Hyeonseo Lee A lány hét névvel Libri Kiadó 10 Hyeonseo Lee

Mi az, ami még a halálnál is jobban megrémíti Stephen Kinget?

Miért van az, hogy az egyik legjelentősebb francia irodalmi díjat szinte csak férfiak kapják, a kezdő szerzőknek miért nem szabad az aktuális divatirányzatok szerint írniuk, mikor álmodik a legélénkebben Stephen King, és mi vette rá Györe Balázst, hogy ne jöjjön ki az egyetemi felvételitől? A mostani Hosszúból ez is kiderül. Szexista lenne a Goncourt? A napokban adták át az egyik legtekintélyesebb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t, melyet idén Mathias Énard kapta meg Boussole című regényéért. A díjat immáron 113 éve ítélik oda, eddig azonban mindösszesen csak 11 alkalommal kapta meg nő, 102 alkalommal pedig férfi szerzőt tüntettek ki vele. A The Atlantic annak járt utána, mi lehet ennek az oka: ennyire középszerűek lennének a frankofón írónők vagy a Goncourt simán csak szexista? A lap végzett egy kis összehasonlítást a többi irodalmi díjjal, melyből például az derült ki, hogy 1944-re, amikor is Elsa Triolet személyében először ünnepeltek női Goncourt-díjast, a Pulitzer-díjat már 12 alkalommal ítélték oda nőknek. Az okok között szerepelhet, hogy bár a franciák a nemzetközi kimutatásokban nagyon jól állnak a nemek közötti egyenjogúságban, és erős a nők jelenléte például a politikában, ugyanakkor a kreativitás pont az a terület, ahol a szubjektív megítélés teret ad az előítéleteknek. Amellett pedig, hogy Franciaország egy sereg nagy feminista gondolkodót adott már a világnak, maga a feminizmus soha nem vált annyira a mainstream, a közgondolkodás részévé, mint mondjuk az Egyesült Államokban. Segítség, könyvet írok! Az első könyvével hadakozó, a totális eufória és a teljes kétségbeesés között leledző kezdő szerzőnek mindig sokat segít, ha rájön, hogy bizony nincsen egyedül, és előtte már mások is jártak hasonló cipőben. A fiatal szerzőknek járó The Sunday Times/Peters Fraser & Dunlop Young Writer of the Year Award elnevezésű díjat decemberben fogják átadni, a Guardian pedig arra kért öt korábbi díjazottat, mondják el, milyen tanácsokkal látnák el a kezdő szerzőket. A szokásos közhelyek mellett ("higgy a tehetségedben"), nagyon sokan kiemelték az olvasás fontosságát, voltak, akik egy jó szerkesztőre esküdtek, mások pedig már azt is fontosnak tartották, hogy az illető egyáltalán befejezze a könyvét. Abban azonban nagyban egybecsengtek a válaszok, hogy soha nem szabad a pillanatnyi divatirányzatok szerint írni, és a legfrappánsabban talán Andrew Cowan foglalta össze ennek a lényeget: Húsz sztorit tartalmaz Stephen King legújabb könyve, a The Bazaar of Bad Dreams, ezek pedig műfajilag nagyon széles spektrumon mozognak: van közöttük krimi, horror és western is. Sokkal érdekesebb azonban, hogy King mindegyik történet előtt elmeséli, mi inspirálta őt annak a bizonyos történetnek a megírásakor. Ezek általában nagyon banális élethelyzetek: a The Dune című írásnak egy homokdűne a helyszíne, melyben megjelenik azoknak az embereknek a neve, akik várhatóan meg fognak halni. Ennek az ötlete például akkor merült fel benne, amikor a kutyáját sétáltatta Florida partjainál. Máskor a fiával szemben elveszített fogadás, vagy egy buszon ülő nő adta az ihletet, vagy éppen egy éttermi jelenet, amikor egy férfi egy idősebb ember ételét vágta fel ebéd közben. A traumatikus élmények sem maradhattak ki a sorból, így A The Little Green God of Agony című novellát King 1999-es balesete inspirálta. Az író most interjút adott a The New York Times-nak, melyből kiderül, hogy soha nem jegyzeteli le az ötleteit, van, amitől még a halálnál is jobban fél, és elmeséli azt is, ha éppen nem ír, akkor nagyon élénk álmai vannak. Ráadásul már korántsem tartja annyira termékeny írónak magát, mint régen: Sokáig álmodtam a gyerekkori szerelmekkel Györe Balázsnál nagyvizitelt a Litera, a beszélgetés első részében pedig újpesti gyerekkorról, egy traumatikus költözésről, a néhány házzal lejjebb lakó Bartókról, és Ginsberg hatásáról is mesélt az író. Utóbbinak nagy szerepe volt abban is, hogy Györe annak idején nem állt fel, és hagyta a fenébe az egész egyetemi felvételit: 71-ben a felvételin fölírták a táblára, hogy Bánk bán láncai, a második választható téma Móricz parasztábrázolása, már ott tartottam, hogy megvárom, mi lesz a harmadik, és kimegyek. Harmadikra fölírták, hogy „Legkedvesebb élő költőm”, és maradtam. Allen Ginsbergről írtam. Nagyon érdekes volt, a felügyelő mászkált, odajött, belenézett az írásba, hogy maga már végzett egy egyetemet? Miközben nézte, mit írok, mondom, hát nem, nem, nem. Szerintem ez dönthetett. Ha a harmadik is valami olyasmi lett volna, mint Móricz, hát kijövök.

Papp-Zakor, Závada és Áfra kaphatja idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat

Három főre szűkült azoknak az íróknak, költőknek a névsora, akik megkaphatják idén a Horváth Péter Irodalmi ösztöndíjat, adta hírül a Litera. Az ösztöndíjért Áfra János (Két akarat, Kalligram), Papp-Zakor Ilka (Angyalvacsora, JAK-Prae) és Závada Péter (Mész, Jelenkor) versenyez. A legjelentősebb pénzösszeggel járó hazai irodalmi ösztöndíjat dr. Horváth Péter professzor, a stuttgarti székhelyű Horváth & Partners csoport alapítója, a magyar kultúra németországi közvetítésének, megismertetésének Pro Cultura Hungarica díjjal kitüntetett mecénása, támogatója hozta létre. A nettó 6000 euró mellett a nyertes lehetőséget kap egy egyhónapos stuttgarti és egy egyhónapos berlini alkotói tartózkodásra. Előbbit a Solitude Akadémia, utóbbit a Literarisches Colloquium Berlin (LCB) ajánlotta fel.

Vámos Miklós: Sajnos én a regényeimben élek

Szép számú közönség várta Vámos Miklóst az Alexandra Pódiumon. Az író új kötetének több novellája a kilencvenes években íródott, és a beszélgetésen gyakorta elhangzó, múltidéző hívószavak – a Lehetetlen című tévéműsor, Szegvári Katalin tévés szerkesztő neve, ósdi szőnyegreklám – a közönséget párás szemű nosztalgiába ringatták. Vámos a beszélgetés során többször bélyegezte magát korszerűtlen, 19. századba ragadt írónak – nem volt könnyű eldönteni, hogy az irodalmi ítészekre haragszik-e kicsit, vagy kiszólásait fogjuk fel inkább önironikus gesztusnak. A vendéget tényleg nem hordozza mindenki a szívében. Vámos és Lévai Balázs megemlékeztek arról, hogy kilenc évvel ezelőtt egy közös beszélgetésükön valaki zsidózó sorokkal telehintett papírdarabot emelt a magasba, a teremből történő eltávolíttatása után pedig utcai hirdetőoszlopra rótta magvas gondolatait, miszerint „rohadtbüdöszsidóbuzivámos”. A megszólított bevallotta, hogy hasonló helyzetekben igen militáns: egy másik nyilvános beszélgetésen az egyik vendég „auditíve zsidózott”, ő pedig nem restellte a színpadról tegeződve rendre utasítani és kivezettetni. De nem csak a leplezetlen antiszemitizmus hozza ki ennyire a sodrából, akkor is kíméletlen, ha hölgyeket kell megoltalmazni vehemensen udvarló, félmeztelen férfiaktól. Az erőszakhoz fűződő viszony boncolgatása után terítékre került az Európa Könyvkiadó Vámos-életműsorozatában megjelent bárnovellák + Fakciók című új kötet. A mű első fele a Bár című 1998-as kötet novelláit gyűjti össze, majd tizenöt év ugrással a jelenben találjuk magunkat: a második rész, a Fakciók csupa új novellát tartalmaz. Vámos elárulta, hogy nem szereti visszaolvasni saját műveit, a bárnovellákat mégsem hagyhatta meg eredeti, rozoga állapotukban, túl nagyot változott a társadalmi közeg. Sok stiláris dolgot is helyrepofozott, jelzőket ítélt halálra, kipucolta a szóismétléseket, egy bekezdésben például nem hagyott két „meg” igekötőt – bár mint megtudtuk, neki az is szóismétlés, hogy „bement a beteg”. Szerinte Tolsztoj is átírná a Háború és békét, ha élne: a nyelv alakul, és a változásokhoz a szépirodalomnak alkalmazkodnia kell. A Bárral visszacseppentünk a kilencvenes évekbe. A Lehetetlen című szépemlékű tévéműsor mellett Vámosnak nem volt ideje regényt írni, így lopott félnapokban novellákat körmölt. Épp két házasság között vergődött magányosan, belevetette magát a munkába és az éjszakai életbe. Különös évek voltak, a tévézéssel hirtelen lett népszerű, de ha megbámulták az utcán, mégis rögtön azt kereste, hol ette le magát. Sok akkoriban preferált írói eszközt ma már nem használna: a tüzetesen leírt tájat és időjárást, a szereplők külsejének túlzott részletezését Annak idején megszabta, hogy minden novella címében szerepelnie kell a bár szónak – később kompromisszumként csak minden második írás címébe építette be. Furcsa volt a szövegeket újraolvasnia: nincs baja az életkorával, mondta, hisz az csak adat, mégis nosztalgikus érzés volt visszakerülni negyvenes évei legközepébe. Vámos nem titkolózik, ha szerzői trükkökről van szó: készséggel elárulta saját novellaírói receptjét, amivel az olvasókat be tudja rántani a szövegek világába. Első szabály: ki kell ötölni egy nagyon találó és behúzó első mondatot, egy „dramatic hook”-ot, amin az olvasó rögvest horogra akad, és szükséges egy hasonlóan ütős zárómondat is. Második (ún. csehovi) szabály: egy erős kontúrokkal megrajzolt főhős, akire az olvasó tíz év múlva is emlékszik majd. Harmadik szabály: minden szereplőnek ki kell tervelni a horoszkópját és az aszcendensét. Ez a mankó természetesen csak neki fontos, a szövegben nincs semmi jelentősége. Negyedik szabály: a novella befejezése után Kosztolányi módszerét követve az első, locsogástól hemzsegő oldalt olvasatlanul el kell hajítani, de legalábbis nagyon meghúzni, akárcsak a párbeszédeket. Ő ahhoz a szabályhoz is tartja magát, amit sokan elavultnak tartanak: a novellákban minden szereplő máshogyan beszél, valamint létezik női és férfi beszéd. Nem tartja ördöginek, ha az emberek kíváncsiak a szerző személyére – ő maga is az szokott lenni –, sőt azt is kikerülhetetlennek véli, hogy a fiktív figurákat az olvasó szinte mindig az író alakváltozatainak tekinti (tegyük hozzá, Vámos regényei esetében ez nem is teljes melléfogás). Lévai idézte Borges-t, aki szerint a regények mindig hemzsegnek a hibáktól, egyedül a novella műfaja alkalmas a tökéletességre. Vámos ezzel általánosságban egyet is ért, bár szerinte rontja az állítás hitelét, hogy – Llosa szavaival élve – Borges soha nem írt nagyepikát. Ráadásul létezik majdnem tökéletes regény, bár saját műveit egyáltalán nem sorolná közéjük. Újraolvasáskor mindig észreveszi a hibákat, és részvéttel tekint a traumáknak kitett olvasóra. Bevallotta azt is, hogy fontolgatja a végleges szakítást a novellákkal. Mindig a nagy formák érdekelték inkább: igazi történetmesélőnek tartja magát, a világot történetekben éli meg. Mindig másként meséli el ugyanazt az eseményt, akár interjúban beszél, akár egyetemi katedrán áll, sőt a magánéletben is. „Sajnos én a regényeimben élek” – mondta. Álmodik a szereplőivel, otthon gubbasztva sokszor virtuális figurákkal tölti az idejét valóságos emberek helyett. Ez nem annyira neki rossz, tette hozzá, inkább a környezete szenved az életformájától. Az író szülei számtalan novellában, szövegben előkerülnek, mindketten nagyon sokat foglalkoztatják Vámost, talán azért is, mert egyik se játszotta el igazán a maga szerepét. Ugyanakkor világító erejű mondatnak érezte, amit egy családállításon hallott: meg kell elégedni azzal az érzelmi muníció-mennyiséggel, amennyit a szülők nyújtanak, mert ez a maximum – nem várható több az emberektől, mint amennyit adni képesek. A Bár novellái után tizenöt évet ugrunk.Vámos bevallotta, maga is megrettent, mennyire lecsupaszította a 2013-2014-ben keletkezett Fakciók szövegeit. Egyszavas címeket adott nekik, és jóval rövidebbek, lényegre törőbbek, gyorsabb tempójúak és játékosabbak lettek, mint a bárnovellák. „Nyolc napon belül gyógyulnak” – világított rá az új írások lényegére. Vámos szerint nem kell mindig fennköltnek lenni, a könnyedség senkinek sem árt, a szépirodalom templomába beléphetünk piszkos lábbal is, a lényeg, hogy ne maradjunk odakint. A beszélgetés végére a vendégből – saját szavaival – előtört a prédikátor. Szerinte egy bizonyos kor felett az embernek gyűjtenie kell a szenvedélyeket – ő például él-hal a gitározásért, a teniszért, a magányos evezésekért a Dunán. Mesélt egy amerikai íróbarátjáról, akinek a lassan elhatalmasodó Parkinson-kór miatt kellett abbahagynia az írást – ő pedig kétségbeesésbe süppedés helyett inkább festeni kezdett. A hallgatóság csillogó szemmel hallgatta az intelmeket – lehet, hogy Vámosért nem rajong mindenki, mások viszont áhítattal isszák bölcselkedéseit.

Minden ember homlokára fel kell írni: Legyen világosság!

Müller Péter harminc éve kapta titokban tartott tanítómesterétől a Ji kinget, a konfucianizmus egyik szent könyvét, amiben a világegyetem működését lehet megérteni a természeti törvények segítségével. Müller a Ji king mindennapi használatát írta meg a 2006-ban megjelent Jóskönyvben, amiről a szerző csak annyit mond, “500 ezer ember olvasta el, nagyon nagy a felelősségem”. Egyszerre használták és használják jövendőmondásra, és ebből következőleg életvezetési tanácsadásra is a Ji kinget, de illetve Müller Jóskönyvét, amiért az íróra sokan egyfajta lelki vezetőként tekintenek. A siker titka a szerző szerint abban keresendő, hogy komolyan veszi az olvasót: “A Jóskönyv egy nehéz könyv, nem egy lányregény. Jung felismerte, hogy ebben a könyvben (Ji king - a szerk.) minden benne van, amit tud, de ő doktor bácsi volt, én meg író. Függetlenül attól, hogy nem tettem hippokratészi esküt, de úgy érzem, hogy ez kötelez. Neveket nem említek, a történeteket finoman átírom.” Az interjú után Müller elmesélte, hogy egyszer lement bokszolni, és az első edzésen egy óriási pofont kapott a az edzőtől. A pofon okát nyilvánvalóan nem értette, de az edző azt mondta, győzni mindenki tud, veszíteni nem. Csak később jöttem rá, hogy valószínűleg már ekkor megtanult két fontos dolgot az életről: az embereknek szükségük van életvezetési tanácsra, és két ember közül az egyik mindig a mester lesz, a másik a tanítvány. Ő a nagyon fogyó spirituális-ezoterikus könyveinek köszönhetően mára az olvasói számára az öreg bölcs szerepét tölti be. Majdnem tíz évvel a Jóskönyv után megírta az Életművészetet, amiben az előbb említett sikerkönyv használatához ad segítséget. Fábry Sándor elhívta egyszer a műsorába, és mivel nyugtalnságot érzett, megkérdezte a Ji kinget, mit várhat az estétől, majd mivel a viszály jelet kapta, ezért egy üveg borral érkezett. A mai beszélgetésünk előtt felcsapta a Ji kinget? Nem minden esetben kérdezem meg a könyvet, melyet én magam is tanulok még. Amikor Fábry Sándor elhívott egy pódiumbeszélgetésre, akkor azért kérdeztem meg, mert volt bennem egy nyugtalanság, egy kérdés a szívemben, és mint kiderült, nem alaptalanul. Csak akkor kérdezem meg a könyvet (ha külön nem jelöljük, akkor a Ji kingre utal Müller Péter - a szerk.), ha olyan helyzetbe kerül az életem, hogy szükséges egy bölcs ember véleménye. A könyv azt válaszolta, hogy nem alaptalan a félelmem, és stratégia tanácsot adott. És egyben megtapasztaltam később a jóslat működésrendszerét. Roppant tanulságos volt! Ön nyugtalanságot érez, megkérdezi a könyvet, ami viszályra hívja fel a figyelmet, és onnantól kezdve ön ezt a helyzetet úgy olvassa, hogy a viszályra kell készülni. Ebből a szempontból a könyv meghatározza azt, ahogy az életét éli? Ez így van a jövendőmondó könyveknél, amelyek megkerülhetetlen dolgokról beszélnek. A könyv viszont egy stratégiát mond el, mintha egy sakkjátszmában egy mester tanácsát kérném. A helyzet adott, de hogy mit lépek, az tőlem függ. Nem a könyv adja a feladatot, csak belelát a mintába, amiben akkor is benne vagyok, ha nem tudok róla.. És tényleg ebben voltam benne! Hadd mondjam el, hogy ugyanezt a lelkesedést érzem a Ji kinggel, és az Életművészetből is ez árad, a sok példából és az összegyűjtött tapasztalatokból, mint amit Czeizel Endre élt meg, amikor a genetikába belehatolt: az ember hozzá tudott nyúlni a lét titokzatos magjához, és ott a magnál kell módosítani, hogy ne legyenek később tünetek. „Maglátás” - ez a Ji king lényege. Mindazok közül, amiket életemben olvastam, ősi szentkönyveket, hagyományt, ez a leggyakorlatibb. Pontosan azért, mert hozzá tud nyúlni az ember hétköznapi gondjaihoz. Belelát abba a mintába, amiben vagyunk, és segít megoldani. Tulajdonképpen az egyetlen olyan könyv a világon, amivel beszélgetni lehet, egy Mestert ad, ha jól olvassa az ember, és ha megtanulja, akkor a saját Mesterévé tud válni. Különleges könyv ez! Óriási mélységeket rejt magában, és egy nagy sorstanácsadó. Nem általában ad tanácsot, nem örök morális szabályokat határoz meg, hanem az ittnek és a mostnak a drámáját, és ebben teljesen egyedülálló. Ebben az esetben mi a meghatározóbb: ön félelmet érez, a könyv felhívja a figyelmét a viszályra, így már előre meghatározza az est olvasatát, értelmezését? Vagy a könyv megjósolja, mi fog történni? Az Életművészet című könyvet azért írtam, mert az embernek meg kell teremtenie önmagát. Leírom, hogy nincs eleve elrendelt jövendőnk, hanem mi magunk csináljuk. Erről szól ez a könyv. A saját életünk forgatókönyvének írói vagyunk, még akkor is, ha a téma mintája adott. Erre akarom ráébreszteni az embereket, én magam is így élek. Nem mindegy, milyen forgatókönyvet írok magamnak, rengeteg szereplővel, a varázsló, a művész mindig minden emberben benne van. Nem véletlenül lesz az életünk olyan, amilyen. Mi azt hisszük, hogy a körülmények hatalmában élünk, és az történik velünk, amerre sodor minket az élet. Vagyis a világ determinál. Az Életművészet arra tanít meg a Jóskönyv segítségével, hogy ez nem így van! A Fábry-történetben megláttam, hogy egy viszályhelyzetbe megyek bele. Egy viszály volt bennem, köztünk, és sok emberben még. A könyv arra tanított meg, hogyan kell egy ilyen helyzetben optimálisan viselkedni. Mi jó barátok vagyunk, azóta olvasta már ezt a történetet, de én a helyzet „genetikáját” ismerve, lényegében kiszúrtam a Sanyival, mert rátoltam a viszályt. Évezredekkel ezelőtt hadvezérek kértek tanácsot a könyvtől, és ha ezt a jelet kapták, akkor ott egy sokkal nagyobb tétről volt szó. Amikor mintáról és sorsról beszél, azt hogy kell elképzelnünk: a könyv többet tud a rendszerről, rólunk, mint mi magunk? Igen. A genetikában, éppúgy mint a Jóskönyvben 64 minta van. De mi magunk is tudhatjuk, ha megismerjük a könyvet. Minden ember hoz magával egy sorsfeladatot, kínaiul úgy mondják: Nagy Vállalkozás. Ez is lehetett volna az Életművészet címe. Mindenki hoz magával egy feladatot, mindenkinek meg kell csinálnia önmagát, és mindenkinek máshogy. Mindenkinek más a sorsvállalkozása. Nincs két egyforma sors, ahogy nincs két hasonló falevél sem. Nem egy örök vallásos tanítást ad, hanem azt mondja, hogy te mit hoztál magaddal, mivel kell elszámolnod. Ez a sors. Ezzel szemben áll, hogy az ember születése pillanatában kitörlődik ennek az emlékezete, hogy ő vállalt valamit, amiben benne vannak a próbatételek, a jók és a rosszak, és elindul az ego önérvényesítésének az útján a pillanatnyi haszonért. Az ember konfliktusba kerül önmagával, mert rövid távon lehet nyerni, de a háborút csak elveszteni lehet. Örök konfliktus van minden emberben. Aki megismeri a Jóskönyvet, tudja, hogy minden léthelyzetben meg lehet bukni, s meg lehet oldani. Aszerint, hogy kire hallgat magában: az egójára, vagy, vagy az Igaz Emberre. A kis én-re, vagy a nagy ÉN-re.. Mi a különbség a köznapi értelemben vett életművészet és az ön által használt életművészet között? A közhasznú értelemben a szó „bulistát” jelent. Az én értelmezésemben azt jelenti, hogy pici korunktól kezdve ki kell hozni valamit magunkból. Mindenki feladattal jön a világra. Jó anyának lenni művészet, nem elég az ösztön. Vannak nagyon rossz anyák, közepesek, meg zseniális, művészi anyák. Azt mondja a hagyomány, hogy bölcs anyához születni érdem. Egy jó párkapcsolatot megépíteni művészet. Egy jó házasságot építeni, ahogy én a feleségemmel együtt vagyok 60 éve, bizony, művészet. Az életünk összes területét meg lehet oldani magas színvonalon és vacakul is. A mai ember nem a lelkében vitte a legtöbbre, hanem a technikában. Az a szó, hogy techno, művészetet jelent. Ebben művészek lettünk, de a lelkünkben nem. Az Életművészetben azt írja, hogy az ember a környezetszennyezéstől a katasztrófákig mindenhez elszenvedőként áll hozzá, míg ön szerint a mentális, pszichés világunk hozza létre, befolyásolja, okozza ezeket a történéseket. De mégis hogyan? Az én hangoltságom befolyásolja a környezetet. Attól függ, milyen hangulatban vagyok, úgy hangollak át, amikor beszélgetünk. A Jóskönyv azt mondja, hogy „megőrizni a szív derűjét és az előrelátás bölcsességét, ez az élet titka”. Tehát egyszerre az Értelemre és a szívre is hallgatni. Ha én magamat felhangolom, akkor szép zene szól. Egy karmesternek a mindennapok problémáiból bele kell lépnie Mozartba, át kell hangolnia magát. De ezt nemcsak a profi művészek tudják, hanem bárki. Hazajövök a zűrből, és nem mérgezem meg a családomat, hanem áthangolom a zűrömet rendre, és nem veszek össze a feleségemmel, nem bántom meg a gyerekeimet. Ha az én családom rendben van, akkor az sugárzik az emberek felé, és ennek beláthatatlan a mérete, mint a pillangóeffektus. Nem véletlenül vannak manapság a természeti katasztrófák, nem véletlenül van agyonmérgezve a természet, nem véletlenül tettük lakhatatlanná lassan a Földet: mindenről az ember tehet. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik, hogy egy helyen azt írja, hogy “Önveszélyesen megzavarodott az emberi lélek”. Bármilyen változtatást akarsz az életedben, azt magaddal kell kezdeni. Ez a Mágia-fejezet döntő része. „Ha itt megváltozom - mondja az egyik színpadi hősöm, és a szívére mutat -, akkor megváltozik minden!”. Akik nem találnak egy jó párkapcsolatot, holott keresik, azoknak itt bent kell megváltozniuk. Lélekben kell alkalmassá lenniük. Hangoltnak kell lenni ahhoz, hogy az ember megszólaltassa azt a zenét, aminek vevője akar lenni. Az Életművészet című könyvnek ez az lényege: hangolttá akarom tenni az olvasót, hogy jobb és szebb és értelmesebb legyen az élete. A beteg társadalom betegít, állítja. Mit jelent ez a betegítés? A társadalom és az én hogy viszonyul az ön által leírt világban, amiben minden az énből indul ki és jut vissza? A csőszkunyhós fejezetben leírom, hogy az esőcsináló varázsló megérkezik, és látja, hogy az emberek nincsenek rendben, és hogy ő le ne fertőződjön, kér egy csőszkunyhót, ahova elvonul. Még azt is megtiltja, hogy az ételt behozzák neki. Ha ezt nem teszi, három nap alatt őt is megfertőzi a hülye világ, és nem tud segíteni a többieken. Az első fázis megtisztulni. Az immunrendszert helyrehozni, hogy a környezet zűrzavar ne szennyezzen be. Ez minden spirituális út titka. Nem véletlenül kell egy műtét előtt kezet mosni. Kell a sterilitás, a belső immunitás, azt meg kell teremteni. Ez a kívülről való hatás. Onnantól kezdve, hogy az esőcsináló megtisztult, képes lett átvarázsolni a természetet is, esőt teremteni. (Ezt Richard Wilhelm német tudós személyes, döbbent tapasztalata volt.) A kínai bölcselet fordítva gondolkodik. Mi marxista alapon gondoljuk el: ahhoz, hogy én megváltozzam, meg kell változtatni a társadalmat. Az ősi bölcselet szerint a társadalmat nem a gazdaság, hanem az emberi lelkek sokasága hozta létre, tehát a lelket kell megváltoztatni, ha más világot akarok. Nem a politika szüli az embert, hanem az ember szüli a politikát, és olyan lesz, mint ő. Egészséges társadalmat csak egészséges lelkületű emberek tudnak csinálni. Őrültek csak őrült társadalmat tudnak. Ezt nem szoktuk elismerni, mert abban a hamis tudatban élünk, hogy a körülmények áldozatai vagyunk. A könyvem azt mondja, hogy a körülmények teremtői, sőt tettesei vagyunk. Fel kell ismerni az ember őrületeit, és azt is, ahol elrontja a saját és környezete életét. Sokan társadalmi kataklizmák áldozatai, látjuk, ahogy életek változnak meg háborúk miatt, százezrek menekülnek el otthonaikból, új életet kell kezdeniük idegen országokban. Az ő esetükben hogyan érvényesül a fenti megállapítás, hogy kizárólag mi magunk vagyunk felelősek a saját életünkért? Nem akarok sem filozofálni vagy politizálni. Én a második világháború gyermeke vagyok, porig bombázták a házunk, az anyámmal egy általa ásott, ágakkal borított gödörben éltünk fél éven keresztül, ez volt az én gyerekkorom. Amit látsz rémes híradókban, az semmi ehhez képest. És boldog gyerek voltam! Mert volt egy bölcs anyám, aki derűt sugárzott maga körül. Nem emlékszem arra, hogy félt volna, pedig németek és oroszok is jöttek, megerőszakolások történtek. Én kisgyerekként több hullát láttam, több véres embert és fejetlen törzset, gazdátlan kart és lábat, mint egész életemben, beleértve a filmeket is. Ez volt a gyerekkorom. És nem érzed bennem, hogy patologikus, rémült lény vagyok, mert megtaláltam magamban a dalt, ami harmonikus. Az anyám segített ebben, mert ő is megtalálta. Meg lehet teremteni a pokolban is a belső békét és a nyugalmat és a derűt. Tudod, mennyit énekeltünk abban a gödörben? Csodálatos hangja volt anyámnak! Operaénekes lehetett volna, de miattam nem ment a háború után az Operába, hogy felneveljen. Belülről jön ki minden, a társadalom azért ilyen, mert kevés ilyen erős lelkületű ember van, aki körül áradna az erő, a hit és a derű. Sajnos a mi világunk kedvez a diszharmóniának, az őrültségnek és a sötétségnek, ezzel számolni kell. Minden olyan pont, ahol fényt tudsz adni a sötétségben, igazi szent pillanat. A bibliai Teremtés úgy kezdődött, hogy az irtózatos sötétségben Isten belekiáltotta, hogy „Legyen világosság!” Azóta sötét és fény harcban áll. Tulajdonképpen ezt minden ember homlokára fel kell írni. Bennem van a varázsló. És nemcsak bennem, hanem mindenkiben! Van bennünk egy örök Lélek, aki az örök úton jár. Az olvasói a Jóskönyv vagy az Életművészet című könyv alapján újraértelmezik az életüket, tanácsért fordulnak az ön könyvéhez, hisznek önben. Meddig tart az írói felelősség? Ha bennem hisznek, akkor félreértik a könyvet. Önmagukban kell hinniük. Amilyen szinten megérti az ember a könyvet, olyan szinten jelenik meg a válasz is. A könyv csak javasol egy életvezetési stratégiát, rávilágít olyan témákra, amiket nem tudhat magáról az ember. Jung szerint a saját tudattalanjával beszél az, aki a Ji Kinget használja. Nem én adom a szikrát, mert az minden emberben benne van. Minden ember gyárilag halhatatlan, és sokkal jobban élhetne, ha nem hagyná magát megfertőzni, boldogtalanná tenni. Én döntöm el, hogy bennem milyen zene szól, és milyen zenére akarok táncolni. Az életművészet titka az önteremtő mágia. A Madách Színházba 1955-ben kerültem, azóta ott vagyok. Márkus László haldoklott a Játék a kastélyban előadása előtt. Az orvos azt mondta, hogy nincs előadás. Akkor odamentem, hogy “Lacikám, vállalod?” „Igen”, mondta alig hallhatóan, és elképesztően virtuóz, vidám előadást adott. Ugyanezt csinálta az anyám. És ugyanezt, én is: nem hagyom, hogy mások csinálják meg az életem, nem hagyom boldogtalanná tenni magam. Alszik a lelkünkben a varázsló, és én fel akarom ébreszteni. Ez a varázsló nemcsak hallatlanul erős, de felelős mindazért, amit megteremt maga körül. Lényege derű és tudás. Ő lakik a mélytudatunk legmélyén – akkor is, ha nem eszmélünk rá. A könyvben leírja, hogy a patkányszenvedély uralkodik, nincs demokrácia, csak Moneykrácia. Sőt azt is megemlíti, hogy anyja jelzése döbbentette rá, hogy ön is hajlamos a patkányosodásra. A könyvben egyedül itt billen ki a nyugalmából, miért? Az ember akkor billen ki a nyugalmából, amikor valami olyasmit érint, amit titkon a saját lelkét is zavarja, mert méltatlan hozzá. Én mindig akkor gurulok dühbe, amikor a feleségem valami olyasmit mond, amiben igaza van. Minél dühösebb vagyok, annál inkább igaza van. Ettől a patkányszenvedélytől nem vagyok intakt. Bennem is megvan, ezt magamnak is nehezen vallom be. Akinek ” az elég nem elég”, ott kezdődik a patkányszenvedély. Ez a posztkapitalizmus alapvonása. Ha ez kihoz a sodromból, vigyáznom kell, mert bennem van. Nem véletlenül élek ma.

Egy előre megtervezett öngyilkosság krónikája

Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja: ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. És rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás.

Faludy György Kossuth-díja senkinek sem kellett az árverésen

Nem kelt el Faludy György író, költő 1994-ben átvett Kossuth-díja a budapesti Pintér Aukciósházban csütörtök este tartott árverésen, amelyen a költő kiadatlan erotikus és más témájú verseit, leveleket, személyes tárgyakat, valamint köteteinek autográf javításokkal ellátott szerzői példányait kínálták az érdeklődőknek. A Faludy-hagyatékból 113 tétel került kalapács alá, nagy részük kikiáltási áron, vételi megbízással talált gazdára. Faludy György 1,5 millió forintért kínált Kossuth-díja mellett eladatlan maradt több kitüntetése is, köztük a doktori címről szóló oklevele, és a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje. A költő bordó bögréjének az ára ötezer forintról 12 ezer forintra emelkedett, kedvenc sakk-készletének az árát, amelyet 40 ezer forinttól kínáltak az érdeklődőknek, végül 70 ezer forintnál ütötték le. Élénk licitemelkedés mellett talált gazdára kanadai bevándorlási azonosító kártyája, amely 42 ezer forintért kelt el, kikiáltási ára 10 ezer forint volt. A Kass János által készített, Fejek című sorozat egyik darabja kikiáltási árának majdnem a duplájáért, 70 ezer forintért cserélt gazdát. Faludy szamovárját 42 ezer forintért, kézzel készített nyakláncát 17 ezer forintért vették meg. A költő kék sétaesernyőjéért kikiáltási árának dupláját, 20 ezer forintot fizettek. Faludy Fanny, a költő özvegye az árverés után az MTI-nek elmondta, hogy elégedett az aukció eredményével. Korábban pedig arról beszélt, hogy az aukción befolyó összeget a Faludy-hagyaték egyben tartására fordítja majd.

Per Petterson: Azt gondoltam, a Megtagadom lesz az utolsó könyvem

Noha a félrecsúszott szülő-gyermek kapcsolatok Per Petterson Megtagadom című regényében is fontos szerepet játszanak, a norvég szerző új könyve mégis egy barátság szomorú történetének állít emléket. A skandináv krimitől fáradt szemünket frissítő könyv elődei nyomában hatalmas nemzetközi elismertségre tett szert. Pettersonnal legújabb regénye mellett az elmúlt három évéről, a kortárs norvég irodalomról és egy jeges folyóba zuhant kutyáról beszélgettünk. Vigyázat, spoilerek! Az elmúlt 3 évben mennyire változott meg az élete? Ez egy folyamat, amely valójában már több mint tíz éve, a Lótolvajok sikerével kezdődött, és csak erősödött az Átkozom az idő folyamát után. Egyrészt a mesterségem kapcsán: tudatosabban kezdtem el írni, egyfajta érettségi stádiumba értem el a szerzőségben. Ugyanakkor a nemzetközi elismertség és meghívások miatt egyre kevesebbet tudtam otthon lenni, és hiányzott, hogy a házam kertjében levő kis kuckómban alkothassak. Persze örültem is a sikernek, de sokkal fárasztóbb lett minden: az európai, amerikai turnék, a sok „földönfutás” miatt. Így sokkal nehezebb az alkotás is. Talán ezért is juthatott olykor-olykor az eszembe még a Megtagadom írása közben, hogy ez lesz az utolsó könyvem. Borzasztóan leterhelt az írás, néha úgy éreztem, pont olyan fáradt lettem tőle, mintha nehéz fizikai munkát végeztem volna. A Megtagadom két gyermekkori barát története. Az ön életében is megvolt az a Jim, vagy éppen Tommy, akiről a két férfi kapcsolatát mintázta? Igen. Øivindnek hívják, és a legjobb barátom, ezért is áll a regény elején az ő nevére szóló ajánlás, de sajnos őt nem gyerekkorom óta ismerem. Talán ezért sem működött annyira az elsőbarátságról szóló könyvem, a Det er greit for meg (Nekem megfelel – a szerk. ), akkor még nem tudtam pontosan, mi is az. Aztán 1992-ben végre megismerkedtem Øivinddel, fantasztikus kapcsolat, rengeteget adott nekem. Mindenről el tudunk beszélgetni, mélységekbe menően kielemezzük a dolgokat. Vele is volt egy súlyos konfrontációnk, pont olyan, mint a Megtagadomban, a pszichiátriai intézetben ugyanazt éreztem, mint Tommy: nem, barátom, nem teheted meg velem, hogy őrülten viselkedsz, még velem is, a legjobb cimboráddal, szóval hátat fordítottam, és én is odébb álltam. Csak míg a regényem hősei aztán többet nem is beszéltek egymással, addig Øivind már két hét után telefonált nekem, nem jönnél be hozzám megint, és én azon nyomban mentem őt meglátogatni. Sokat tanultam ebből a történetből is. Az önök barátsága nem gyerekkori történet, a Megtagadom viszont épp egy olyanról szól. Van azért némi különbség. Hogyne lenne. Ezek a korai, ifjúkori barátságok nagyon szorosak lehetnek, hiszen az alanyok mondhatni együtt nőnek fel. Tizenöt és huszonöt éves korod között minden hét egy újabb forradalom, és ha sikerül egymással tartani a lépést, akkor az nagyon szorossá fonhatja a szálakat két ember között. Ugyanakkor van az egészben egy jó adag éretlenség is, hogy ha valamelyik mégiscsak kiesik ebből a közös tempóból, azt nehezen tudják kezelni az érintettek. Ez történhetett az én főhőseimmel is. Az egymás iránti tolerancia az évek lassú folyásával alakul ki, talán ezért is maradandóbbak a felnőttkori barátságok. Noha Øivind többször is bekerült a pszichiátriára, ez sohasem okozott gondot a kapcsolatunkban, kivéve azt az egyetlen egy alkalmat, amelyről az előbb meséltem, de ugye ezen is hamar túl tudtunk emelkedni. Tommyék esetében mintegy negyedóra alatt viszont minden a feje tetejére állt, hiába az addigi erős kötődés, egy, a mienkhez hasonló kórházi pillanattól kezdve szinte idegenek lettek egymás számára. A regényben több elbeszélői hang is keveredik: az íróé, Tommyé, Jimé, és Tommy húga is monológban tárja elénk a Jimmel való liezonját. Mennyire volt tudatos ez a struktúra, nem félt attól, hogy ezzel összezavarja az olvasóit? Azt, hogy az író mellett a két főhős hangján is megszólaljak a regényben, kezdettől fogva tudatosan csináltam. Hogy Siri szerelmi története is monológ lett, azt először én sem vettem észre, majd utólag láttam, most mit csináltam. De mivel pont akkoriban éreztem ezt az ólmos fáradtságot, és azt gondoltam, lehet, ez lesz a legutolsó regényem, azt mondtam magamnak: most aztán mindent bele, lehet akármekkora őrültség is, nem változtatok semmin sem, legyen három szereplő hang. Azt, hogy mikor ki beszél, mindig az döntötte el, hogy mi hangzik a legtermészetesebben a számomra. Nem is szerkesztgettem rajta, ez a könyv szinte teljesen úgy ment a nyomdába, ahogy először megírtam: Tommy tengeri hajókra menekülő anyjának a történetétől eltekintve minden fejezet az írás eredeti kronológiájának sorrendjében lett hagyva. Ezen kívül bízom az olvasó intelligenciájában, hogy így is tudni, érteni fogja, miről van szó. Apropó Tommy anyja: a hajó motívuma ismételt utalás az ön családi tragédiájára? Nem, pont, hogy az élet része, mint ahogy az a tragikus hajójárat sem más, mint egyféle életvonal Oslo és Koppenhága között. Ilyen tengerjárón utazni mind a mai napig teljesen szokványos, mindennapos dolog, még a számomra is. Huszonöt éve történt a szörnyű katasztrófa, 159 ember meghalt, köztük a szüleim, a testvérem és az unokatestvérem is. Még mindig folyik rendőrségi nyomozás az ügyben. Ebbe a könyvembe azonban már nem került be semmi sem ebből az eseményből, legfeljebb csak egyfajta mélyreható szomorúság. A regényben több évtizedet csak úgy nyom nélkül átugrik a főszereplői életében. Igen, ez már a Lótolvajokban is így volt, és soha senki nem panaszkodott emiatt. Tommy és Jim életében 1971 és 2006 között eltelt, vagyis inkább eltűnt harmincöt év. Egymás nélkül váltak felnőtté, Tommyból igazi pénzember lett. A nyolcvanas évek Norvégiájában, amikor a pénz volt a legnagyobb hatalom, Tommy ezt ki tudta használni, mivel mindig ő a praktikusabb kettejük közül. Jim pedig a magának való, az olvasottabb, és a depresszívebb alkat is egyben, ő ebben sokkal jobban hasonlít rám, neki kevésbé „jött be az élet”. Ettől függetlenül nem akartam részletekbe menni: nem családi eposz, hanem modern regény megírása volt a célom. Az érzelmeim és az érzéseim irányítottak abban, hogy eldöntsem, mi eléggé fontos és helyes ahhoz, hogy a könyvembe bekerüljön. A köztes harmincöt évből engem igazából semmi sem érdekelt, csupán maguk az évek, az idő súlya az emberi életben. Bár nagyon szeretem és tisztelem az olasz írónőt, de én nem vagyok Elena Ferrante, hogy annyi eseménnyel és történéssel tápláljam az olvasóim. A jeges tóba esett kutya balesetének különleges jelentősége lehet, ha beleírta a történetbe. Igen, de ez inkább személyes dolog. Tudja, van a szomszédomban egy hölgy, aki rengeteget dohányzik. Egyszer, úgy tíz éve majd megfulladt, amikor azzal rohant át hozzám, hogy baj van: a kutyája beleesett a jéghideg vízbe, segítsek rajta. Én kimenekítettem a jószágot, a nő pedig hihetetlenül hálás volt, hiszen tudta jól, utálom azt a dögöt: állandóan felcsinálta a kutyáimat. Tehát ezt az egész történetet a nő sipákoló tüdőhangjával együtt tettem bele a könyvbe, és meg kell, hogy mondjam, rettentően jót szórakoztam a fejezet írása alatt. Mindeközben nagyon élelmesnek találtam a jelenetet, hiszen kitűnően példázza Tommy cselekvőképességét is. A szomszédasszony pedig még a megjelenés előtt elolvasta a könyvet, és hál istennek jóváhagyta benne ezt az epizódot. A regényben Tommy csak úgy elhalad a könyvesboltban a kortárs norvég írók mellett, de nem ismeri őket. Önt mennyiben foglalkoztatják a kollégái, sokat olvas tőlük? Őszinte legyek? Régen jobban követtem hazám kortárs irodalmát. Talán telítődtem. Ha ma valaki odajönne hozzám egy új norvég regénnyel, és azt mondaná, hogy na, ezt olvasd el, lehet, hogy inkább mégis hazarohannék a jó öreg Tolsztoj-könyveimhez, vagy éppen Hemingwayhez fordulnék. "Back to the basics." Ugyanakkor tény és való, hogy nagyon erős a kortárs norvég irodalom, világviszonylatban is. Amikor elmegyek az Írószövetség éves gyűlésére, úgy érzem, tényleg történik valami, én pedig itt ülök a norvég irodalom kellős közepében. Lehet, hogy egész Skandinávia irodalma erősnek számít manapság, de én úgy gondolom, Norvégia domináns: semelyik másik északi ország irodalmában sincsenek olyan sokkoló, ütős írások, mint nálunk. Nem véletlen, hogy 1999 óta az összes könyvemet lefordították angolra és számos egyéb nyelvre. Ez persze nem mindig volt így, amikor fiatal voltam, szinte csak svédektől olvastam, gondoljunk csak a hatvanas-hetvenes évek radikális szerzőire, Jan Myrdalra vagy éppen Per Olov Enquistre. A magyar irodalomból kiket olvasott? Márai Sándort, Konrád Györgyöt, Petőfi Sándort és József Attilát. A költészetüknek nagyszerű svéd fordításai léteznek, nem is olyan régről, talán a hetvenes-nyolcvanas évekből leginkább. Illetve Esterházyt. Hallottam a betegségéről, nagyon sajnálom. Mi ma az ars poeticája? Egy könyv ne szóljon valamiről, hanem fogjon körbe valamit, legyen egy központi tengely, amelyre építkezünk. Ez nem mindig van meg már az elején, van, hogy írás közben jövünk rá, mi is az. Egyszer valaki egy éjszakai korcsolyázásról beszélt nekem a holdfényben. Akkor azt éreztem, ez igen, ez valami, megírtam ezt a fejezetet, és tudtam, itt van a Megtagadom tengelye. Meg egy pár megmagyarázhatatlan érzés, egyrészt valamiféle türelmetlenség, hogy most már tennem kell valamit, ahogy Tommy a végén felszedi a kávézóban azt a nőt, most már oda kell csapni. Meg egyfajta düh, vagy szomorúság, nem is tudom, dac…, hogy akármit is, de megtagadom. Például egy újabb könyv írását? Dehogy, végül mégsem a Megtagadom lett az utolsó könyvem. Már százötven oldal megvan az új regényből, amelyben megjelennek a régi jó ismerősök, a halál vagy éppen a válás szomorúsága, ám most egy szerelmi történettel próbálkozom. De mit ne mondjak, fáradt vagyok. Talán az életkorom miatt is, rettentő ez a hajtás, még kész sem vagyunk az előző könyvvel, már jó, ha megvan a következő vázlatához egy jó pár mondat. Korábban azt hittem, az a legfontosabb dolog az életemben, hogy író vagyok, most már ez koránt sincs így. Megbánta akkor, hogy csak viszonylag későn, harmincöt éves korában vágott neki a regényírásnak? Nem, ez nem lehetett másképp. Hiába tudtam már tizennyolc évesen, hogy író akarok lenni, csak az és semmi más, valami mégis hiányzott ahhoz, hogy neki tudjak látni. Űrt éreztem magamban, és azt, hogy még érnem kell művészi szempontból. Harmincöt éves koromban került a kezembe Hemingway legelső novelláskötete, de már mintegy harminc évvel ezelőtt rájöttem, hogy milyen egyszerűen, mégis mennyi mondanivalóval lehet írni. Akkor éreztem rá a saját stílusomra, megjelent az elsőnovellás kötetem, ősz volt, különleges egy ősz, sohasem fogom elfelejteni. De erről már biztos múltkor is beszéltem.

Rushdie imádja Moby memoárját, pedig az még meg sem jelent

Híres íróőse, Herman Melville nyomdokába lép a híres elektronikus zenész, Moby: jövőre megjelenik első könyve, ami rögtön egy memoár lesz. Salman Rushdie és Dave Eggers már ódákat zengett róla, pedig 2016 júniusáig várni kell rá. Moby, vagyis Richard Melville a szüleitől kapta a becenevét még gyerekkorában, utalva ük-üknagybátyjának híres bálnájára. Memoárjának jogait a Farber vette meg, hogy mennyiért, az egyelőre nem derült ki, de az már igen, hogy a könyv viccesnek és szívbemarkolónak ígérkezik. Olyan témákat érint majd, mint a külvárosi szegénység, az elidegenedés, a nem várt siker vagy épp az élet szépsége. A Faber mesterműnek nevezte a könyvet, ami jól beleillik majd azok közé a zenészmemoárok közé, amiknek nemcsak a zenei szcénát, de a kort is sikerült megragadniuk. A Porcelain címre keresztelt könyv bemutatja majd, hogyan költözik egy Connecticut legmélyéről jövő szegény, sovány, fehér, vegán, keresztény és antialkoholista srác New Yorkba, hogyan lesz belőle DJ és zenész, és hogyan írja meg a többmillió példányban eladott Play című albumot. Rushdie szerint Melville büszke lenne a leszármazottjára, mert az remekül ír. A könyv a kilencvenes évek zsúfolt, mocskos, alkoholban fürdő, iszonyú hangos, nyállal és spermával szennyezett New Yorkjában játszódik, van benne némi kereszténység, és Rushdie egészen megindítónak találta. Eggers szerint ez a legviccesebb olyan könyv, amit valaha olvasott egy egykori keresztény, vegán elektronikus zenésztől, melyben az olvasó jól érzi magát, vagy annyira nem találja a helyét a rock, a rave és a klubok világában, ahogy ő.

Megnyílt az első Amazon-könyvesbolt

Húsz évvel azután, hogy online könyvesboltként elindult, az Amazon megnyitotta első, igazi könyvesboltját Seattle-ben. Az Amazon Booksra keresztelt üzletben vannak polcok, kézzel fogható könyvek, eladók, és minden, ami egy átlagos könyvesboltban megtalálható, bár az óriáscég szerint azért nem teljesen úgy működnek, mint egy hagyományos üzlet. A kínálat az Amazon.com adatai alapján alakul, összeállításánál figyelembe veszik az online eladási mutatókat, a vásárlói értékeléseket, és azt is, hogy egy könyv mennyire népszerű a Goodreads-en. A boltnak saját tech-szekciója van, a könyvek mellett természetesen mindenféle amazonos kütyüt is lehet kapni, Kindle-t, Echót, Fire TV-t és Fire Tabletet is. Az Amazon Books vásárlóinak nem kell majd a fejüket oldalra döntve bogarászniuk a könyvek gerincét, ugyanis a megvásárolható kötetek nem lapjával, hanem borítóval előre kerültek a polcokra. Mindegyik tartalmazza az aktuális Amazon.com helyezést, és egy aktuális vásárlói véleményt. Az árak azonosak az online árakkal, vagyis egy könyv ára valószínűleg addig is megváltozhat, amíg a polctól a kasszáig viszik. Az üzletet nem pop-up store-nak szánják, az ünnepnapok kivételével a hét minden napján nyitva tart majd. Ha a bolt nyereséges lesz, akkor az Amazon épp azzal bővíti majd a könyvkereskedői birodalmát, ami ellen egyszer már komoly támadást intézett: könyvesbolttal.

Óvakodj a japán diplomatától!

1939, Pinang, Malajzia. A tizenhat éves Philip Hutton mindig számkivetettnek érezte magát. Angol édesapa és kínai édesanya gyermekeként nem tartozott igazán egyik nemzethez sem. Ezen a nyáron azonban véget ér a magány időszaka: megismer egy japán diplomatát, Hayato Endót, aki mestere lesz, és idővel egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. Philip körbevezeti Endo szant a szigeten, megmutatva mindent, ami fontos és kedves számára, Endo szan pedig bevezeti a fiút a japán kultúra és gondolkodás világába, harcművészetre és a zen buddhizmus világszemléletére tanítja. Az újonnan szerzett tudásnak és barátságnak azonban óriási ára van. Endo szant kötelessége a sajátjaihoz fűzi, amire Philip csak akkor döbben rá, amikor a japánok megszállják Malajziát. A fiatalember kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy mestere, akinek ő feltétlen hűséget és engedelmességet fogadott, olyan titkokat rejteget, amelyek Philip egész világát romba dönthetik. Mindent kockára kell tennie, hogy megmentse azokat, akiket akaratlanul is halálos veszélybe sodort, és hogy fölfedezze, ki is ő valójában, és mire is képes.

Egy könyv, amitől minden gyerek bealszik

Jó öt-hat évvel ezelőtt mit meg nem adtam volna egy olyan könyvért, amely tuti elalvást ígér a gyerekemnek! Az állandó kifogásoknak (szomjas vagyok, éhes vagyok, pisilnem kell), a lefekvés előtti viháncolásoknak és az örökös alkudozásoknak vet véget most egy friss mesekönyv, legalábbis ezt ígéri írója, Carl-Johan Forssén Ehrlin. A kötetről már mi is írtunk a nyáron, a tudományos alapú elalvást ígérő mesekönyv pedig – itthon Agócs Írisz rajzaival – jövő héten végre magyarul is megjelenik. Bár első blikkre úgy tűnhet, hogy a svéd Carl-Johan Forssén Ehrlin mesekönyve egyik napról a másikra lett világszenzáció és sok országban bestseller, a felszínt megkapargatva hamar kiderül, hogy a pszichológus végzettségű szerző helyenként eléggé tudatosan egyengette az álmos nyuszi útját. A könyv ötlete valamikor öt évvel ezelőtt fogant meg benne, ami csak azért érdekes, mert Ehrlinnek akkor még nem volt saját gyereke, és munkájából adódóan is főleg felnőttekkel foglalkozott. Kommunikációs szakértőként és coach-ként dolgozott ekkor, és az alvós mesébe a munkája során szerzett tapasztalatait építette bele. Az elalvást ígérő könyv magánkiadásban jelent meg, és lényegében szájhagyomány útján terjedt a híre, ez pedig az eladásokat is megdobta. Svédországban siker lett a könyv, ez pedig arra sarkallta Ehrlint, hogy barátok segítségével féltucatnyi nyelvre lefordíttassa a kötetet, amely az angol fordításban a The Rabbit Who Wants to Fall Asleep (~ A nyúl, aki el akar aludni) címet kapta. A legnagyobb figyelmet a brit kiadás kapta, amit Ehrlin ügyesen ki is használt: a közösségi oldalakon ugyanis ingyenes letöltést ígért, ez pedig egyfajta hógolyó-effektust indított be. Akik letöltötték, később másoknak is ajánlották őket, akik aztán szintén más ismerőseiknek ajánlották a könyvet, ez pedig már az eladási számokon is meglátszott. Ehrlin ugyanis azt mondja, hogy egyértelmű összefüggést lehetett látni az ingyenes letöltések és a nyomtatott könyv értékesítése között. A nyuszimese ekkor már szépen araszolt felfelé a brit Amazon-listán, amit a cégnél is növekvő érdeklődéssel figyeltek, hiszen alig győzték a rendeléseket: „Látták, hogy valami nagyszabású történik, soha korábban nem tapasztaltak még ilyet” – mesélte Ehrlin a Publishers Weekly-nek. Az Amazon több újsággal is összehozta a szerzőt, és olyan nagy példányszámú lapok írtak a magánkiadásban megjelent kötet sikeréről, mint a Telegraph vagy a Daily Mail. Az álmos nyuszi hamarosan meghódította az amerikai Amazon-listát is, Ehrlint pedig leszerződtette a tekintélyes Salomonsson irodalmi ügynökség, amely azután egy hétszámjegyű megállapodást harcolt ki neki a Penguin Random House-zal. A megállapodás értelmében Ehrlin további két mesekönyvet fog írni, ami szintén a gyerekek elalvását segíti. Magánkiadásból világsiker: - Pár hónapon belül, több mint 40 országban jelenik/jelent meg. - Csak Dániában több mint 100 ezer példány kelt el, ezzel megelőzte a Millenium-sorozat negyedik könyvét, az Ami nem öl meget, Angliában pedig az év irodalmi szenzációjánál, Harper Lee Menj, állíts őrt! című regényénél is nagyobb volt rá a kereslet. - Több tucat országban (pl. Angliában, Dániában, Svédországban) listavezető, a The New York Times bestsellerlistáján a megjelenését követően a 3. helyen debütált, nyár óta az Amazon sikerlistájának élmezőnyében áll. - Egy hónap alatt a magánkiadásban, 2011-ben megjelent meditatív svéd meséből világsikert csinált a Penguin Random House. Maga a mese egyébként nem egy fordulatos sztori, de nem is ez a célja. Hőse egy álmos kisnyúl, aki nem tud elaludni. A magyar kiadásban (Aludj el szépen, Bendegúz!) a nyuszi a Nyúl Bendegúz nevet kapta, amit jól elnyújtva-ásítva lehet és kell sokszor elmondani. A lényeg ugyanis nem is annyira a mese, hanem az, ahogyan felolvassuk azt a gyereknek. Ehrlin a könyv elején tanácsokkal látja el a szülőket: így például fontos megteremteni azt a környezetet, amely a leginkább segíti a pihenést és az ellazulást a gyerekeknek, nem szabad sietni a felolvasással, és jó, ha a szülő beleéli magát a történetbe. Nem elég tehát csak szimplán felolvasni a sztorit: bizonyos részeket hangsúlyozva, másokat halkan és lassan, megint másokat ásítva kell elmesélni. A gyerek nevét többször bele lehet szőni a történetbe, melyben az álmos, de aludni képtelen Nyúl Bendegúz útra kel, hogy segítséget kérjenek a varázsló Ásító Pepitótól, útja során pedig egy elcsigázott csiga és az ólompillájú bagoly látják el jobbnál jobb tanácsokkal. A magyar kiadást Agócs Írisz grafikái színesítik, melyeket az eredeti kiadás rajzaival összehasonlítva már most nyugodtan kijelenthető, hogy a magyar gyerekek sokkal, de sokkal jobban jártak. Már csak az a kérdés, hogy vajon a szülők is ugyanilyen elégedettek-e. Írjátok majd meg nekünk kommentekben! UPDATE: Egy kis szubjektív a végére: a lányom már nyolc és fél éves, de beleegyezett, hogy aláveti magát a mesetesztnek. Cserébe annyit kért, hogy ha végeztünk, olvassak még neki a világítós szörnykönyvből. Erre végül nem került sor – a Bendegúz felénél már aludt.

Kiszolgáltatottan, félelemben, terhesen - Kismama sárga csillaggal

Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója - melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezet -, egy kismama hőstörténete: tanúi lehetünk küzdelmének, hihetetlen elszántságának, mellyel a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit egyetlen cél vezérli: mindenáron életet adni második gyermekének, és megvédeni őt, amennyire csak lehet. A naplóból képet kapunk a zsidóellenes rendeletek fogadtatásáról, a csillagos házakról, a bujkálásról, a szabadulásról, valamint az azt követő állapotokról is. A naplót kísérő tanulmány, mely három történész munkája (Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika), a történeti-politikai kontextust mutatja be, és számot ad a szöveg keletkezésének körülményeiről.

Dublinban is bemutatkozik a mesetablet

Nagyszabású webfesztivált tartanak ezekben a napokban Dublinban, ahol saját standdal mutatkozik be a magyar BOOKR Kids csapata. A mesetablet kifejlesztőit több ezer pályázó közül választották ki a konferencia startupok-nak szóló Alpha programjába. Dublin ad otthont a kontinens legnagyobb technológiai konferenciájának, a Websummitnak, ahol az ipar összes befolyásos szereplője és feltörekvő csapata azért gyűlik össze, hogy tanuljon, vitázzon, tapasztalatot szerezzen és kipróbálja magát akár kiállítóként, akár előadóként. Idén 25 ezer résztvevőt várnak. A meghívottak között olyan neves szakemberek szerepelnek, mint Mike Krieger, az Instagram alapítója, Mike Schroepfer, a Facebook technológiai vezetője, Ed Catmull, a Pixar elnöke, és olyan cégek képviseltetik magukat, mint az Apple, a Google, a Microsoft, a BBC, a CNN vagy az Amazon. A több ezer pályázó közül a magyar BOOKR Kids csapatát is beválogatták a konferencia startupok-nak szóló Alpha programjába, ahol saját standdal lesz lehetőségük bemutatkozni a nagyközönségnek. A BOOKR Kids az első magyar gyerekeknek szóló könyvtár-alkalmazás amely interaktív mesekönyveivel segít az olvasástanulásban, serkenti a memóriát és a kreativitást, olvasóvá nevel. Idén áprilisban indult, de már hivatalos partnere a legnagyobb magyar könyvkiadónak és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek is.

A Kelet és Nyugat találkozásáról szóló regény kapta a Goncourt-díjat

Mathias Énard francia író Boussole (Iránytű) című regénye kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat - jelentették be kedden Párizsban. A közel-keleti világ kiváló ismerőjének számító, 43 éves szerzőnek az Actes Sud kiadó gondozásában megjelent, Törökországban, Libanonban, Iránban és Szíriában játszódó, költői nyelvezetű, összetett műve a Kelet és Nyugat közötti találkozásokról szól. A zsűri tíz tagja közül hat már első körben Mathias Énard-nak ítélte a Goncourt-díjat. "Ez a regény egy tudományos szerelmi történet, amely erotikát kölcsönöz a kultúra megismerésének" - mondta az író, aki nem sokkal a bejelentést követően érkezett a Drouant étteremhez, ahol a hagyományoknak megfelelően a zsűri tagjai a közösen elköltött ebédjüket követően hirdették ki az eredményt. "Nagyon meglepődtem és nagyon boldog vagyok. Most jövök Algírból, és képzeljék el, Bejrútból" - tette hozzá a szerző, akit azonnal lerohantak az újságírók. Mathias Énard a nyugat-franciaországi Niort városában 1972-ben született, gyerekkorától elbűvölte az iszlám művészet, megtanult arabul, beutazta a Közel-Keletet. Kortárs párizsi művészeti tanulmányai után a Közel-Keleti Intézetben tanulta az arab és perzsa nyelvet, 1992-ben a Teheráni Shahid Belechti Egyetemen tanult tovább, majd Egyiptomban, ezt követően pedig Velencében élt. Egy évet töltött a damaszkuszi Francia Intézetben, 1998-ban az iráni Francia Intézet ösztöndíjas kutatójává nevezték ki. Tizenöt évvel ezelőtt Barcelonában telepedett le, ahol egyetemen oktat francia és perzsa nyelvet. Valamennyi regényét áthatja a közel-keleti világ mély ismerete, amelyeknek megírása előtt tudományos kutatásokat végez. A most díjazott tizedik regényéhez mintegy 300-400 könyvet olvasott el és több száz tudományos cikket dolgozott fel. A mű nem titkolt szándéka, hogy a nyugati klisékkel szemben számos, nagyon mély és bonyolult kulturális referencia bemutatásával rehabilitálja a közel-keleti és mindenekelőtt a szíriai civilizációt. A mű főhőse az álmatlanságban szenvedő Franz Ritter, egy bécsi zenetörténész, aki egyetlen éjszaka alatt végiggondolja az életét és az álmait. Számos helyszín, kor, ember és nyelv megidézésével a XIX. századi orientalisztika legjelesebb figuráit ismerheti meg az olvasó, akiknek szellemi örököse a főhős, akit a török zenei hatások nyugati specialistájaként ismer a világ. A nyugati tudományos világ sokszor komikus jelenetekkel teli konferenciái és a kulturális referenciákkal tűzdelt keleti utazások emlékei Isztambulba, Teheránba, Damaszkuszba, Aleppóba kalauzolják el az olvasót. A címben megjelölt iránytű másik, szintén álmokkal teli és elérhetetlen végét a zenetörténész szerelme, a nagyon művelt és kalandor Sarah jelenti. A sokszor nehéz, de humorral teli, érzéki szöveg mindenekelőtt egy melankolikus regény, miután az idealista szereplők világát teljesen szétzúzzák az aktualitások, a szíriai háború és Palmüra szétrombolása. A mű alapvetően főhajtás a szíriai nép előtt. A regény olyan témákkal és szereplőkkel szembesíti a nyugati olvasót, amelyekről és akikről eddig semmit nem tudott. A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal - csupán 10 euróval - jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók legalább 400 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely egymillió példányos kiadást ért meg. A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűri Delphine de Vigan írónőnek ítélte oda D'apres une histoire vraie (Egy igaz történet alapján) című regényért, amely a JT Lattes kiadónál jelent meg.

Újabb gyerekkönyvet ír J.K. Rowling!

A Harry Potter-széria és több felnőtteknek szánt regény után újra gyerekeknek ír könyvet J.K. Rowling - az író minderről egy rádiós interjúban beszélt. Rowling elárulta, hogy egészen konkrét ötlete van, egyes részeket már meg is írt a sztoriból - amit "nagyon szeret", tette hozzá -, és egészen biztosan be is fogja fejezni. Igaz, ennél többet nem árult el. J.K. Rowling 2007-ben fejezte be a Harry Potter-szériát, 2012-ben jelent meg első felnőtteknek írt regénye, az Átmeneti üresedés, amelyből minisorozatot forgatott a BBC. A 2013-as év egyik irodalmi szenzációja volt, amikor kiderült, hogy Robert Galbraith név alatt Rowling krimit is írt: ez volt a Kakukkszó, ami a leleplezés után egyből bestseller lett. A Cormoran Strike magánnyomozóról szóló szériája már a harmadik kötetnél tart, és Rowling éppen ezt, a Career of Evil című regényét népszerűsítette a rádióban, amikor kiderült, hogy a tervei között szerepelnek gyerekkönyvek is. Az írónő sajnálta, hogy viszonylag hamar felfedték, hogy kit takar az írói álneve, egyúttal megerősítette, hogy a saját neve alatt is fog még több könyvet írni, igaz, most eléggé lefoglalja a Fantasztikus szörnyek és lelőhelyeik forgatókönyvének írása. "Ez nagyon sok örömet okoz, és nagyon sok elfoglaltságot jelent, de egészen biztosan fogok még regényeket írni J.K. Rowling név alatt - így többes számban, hiszen olyan sok ötletem van" - tette hozzá. Rowlingot egyedül az aggasztja néha, hogy még azelőtt meghal, hogy az összes ötletét és elképzelését megírhatná.

Mivel gyilkolt a legszívesebben Agatha Christie?

A világ krimirajongó fele idén ünnepli Agatha Christie születésének 125. évfordulóját. Azt már tudjuk, hogy a magyarok leginkább a Tíz kicsi néger című regényéért rajonganak, az írónőnek pedig a saját könyvei közül a Végtelen éjszaka volt a kedvence. De hány könyvet írt összesen Christie, hogyan tette el láb alól a szereplőit, és melyik nyomozóját szerepeltette a legtöbbször? Mindez kiderült a fenti infografikából, amely eredetileg a Könyves Magazin őszi számában jelent meg.

Hogyan készül a könyv? A Magvető megmutatja

Nemcsak az író ír, hanem az olvasó is ír. A Magvető Kiadó szerkesztői például egész nap ezt csinálják: jegyzetelnek kéziratok szélére, telefonokba és számítógépekbe, füzetekbe és sajtcédulákra. És persze mindenféle noteszekbe is. A kiadó munkatársai régóta beszélgettek arról, hogy milyen lenne számunkra az ideális zsebnaptár. Olyan, amelyben meg lehet találni a legfontosabb könyves információkat, amelyben nemcsak a legjobb antikváriumok, galériák és kulturális intézmények címe lenne olvasható, hanem a számukra kedves szerzőkről-szerzőktől is néhány sor. Mivel ilyesmit még nem lehetett kapni, a Magvető elkészítette: a kiadó szerzői örömmel adták a kézirataikat, hogy mások is lássák, hogyan és miből készülnek a könyvek. Esterházy Péter mindennek tetejébe még címet is adott neki: így született meg A napok iszkolása. Egyszerre könyv és notesz: hogy az irodalom bárhová elkísérhesse ezentúl az olvasóit.

A nigériai Chimamanda Ngozi Adichie lett a legjobbak legjobbja

A legjobbak legjobbja címet nyerte el Chimamanda Ngozi Adichie nigériai származású írónő az egyik legrangosabb női irodalmi díj, a Baileys Women's Prize for Fiction ünnepségén. A díjat húsz éve alapították, akkor még Orange Prize for Fiction név alatt futott, ám 2013 óta a Baileys a főtámogató, innen ered a név is. A díj most ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, hétfő este pedig az elmúlt tíz év díjazottjai közül választották ki a legjobbak közül is a legjobbat. Az elmúlt évtized zsűrielnökeiből álló grémium végül Chimamanda Ngozi Adichie-nek ítélte oda az elismerést a biafrai háborúról szóló regénye, Az aranyló fél napkorong miatt, amely eredetileg 2007-ben nyerte el a díjat. Muriel Gray, a 2007-es döntőbizottság elnöke most úgy vélte, hogy bár időnként fellengzős valamely könyvet fontosnak nevezni, de Az aranyló fél napkorong esetében helyénvaló ezt a szót használni. Gray elképesztőnek nevezte, hogy Adichie olyan fiatalon képes volt elmesélni ezt a nagyívű történetet az emberi szenvedésről, a gyűlölet és megosztottság következményeiről. A regény korábban a hét könyve volt nálunk, akkor ezt írtuk róla: „Adichie egy tucat különböző társadalmi státuszú, és különböző hőfokon radikális szereplő sorsán keresztül villantja fel a háborús mindennapokat, ám mindig az ember kerül előtérbe, a háború pedig másodlagos marad. Eszköz arra, hogy megmutassa, a nélkülözés, a csordaszellem, a kiábrándultság vagy a megfelelési kényszer milyen messzire sodorja az embert attól a képtől, amit kialakított magáról, és felszínre hozza a legsötétebb gondolatokat.”

A paranoia az élet fokhagymája, minél több van belőle, annál jobb

2001, New York, a dotkomkonjunktúra összezuhanása és szeptember 11. rettenete közti szélcsend. A manhattani high-tech cégek központja, a Szilícium-köz immár szellemváros, a Web 1.0 ifjúkori szorongását éli, a Google még nem ment tőzsdére, a Microsoft még „a Gonosz Birodalma”. Maxine Tarnow kicsiny csalásvizsgáló céget működtet az Upper West Side-on és az átlagemberek életét éli, amíg nyomozni nem kezd egy számítógép-biztonsági vállalat és a cég milliárdos vezérének pénzügyei után. Az események innentől veszélyesen felpörögnek. Maxine részint a virtuális, részint a valódi világban fura ismeretségekre tesz szert: egy kábítószercsempész art decós motorcsónakkal, egy professzionális Orr, akinek Hitler aftershave-je a rögeszméje, egy lábbeliproblémákkal küszködő neoliberális kormányügynök és felforgató, egy lábfetisiszta hekker, plusz orosz maffiózók, bloggerek, kódmajmok meg vállalkozók, akik közül nem egy rejtélyesen jobblétre szenderül. Leomlanak-e a falak a „virtuális” és a „való” világ között? Összeesküdtek-e valamiféle gonosz erők? Elnyerik-e méltó büntetésüket a gaztettek elkövetői? Előszedi-e a táskájából a pisztolyt Maxine? Összemelegednek-e még egyszer az exével, Horsttal? Kiegyenlítődnek-e a világi és karmikus számlák valaha is? Ugyan már. Hát fontos ez?

Korbácsütések és hosszú börtönévek várnak két iráni költőre

Kilencvenkilenc korbácsütésre ítéltek két iráni költőt, miután egy irodalmi rendezvényen kezet ráztak olyan ellenkező nemű személyekkel, akikkel nem álltak közeli rokoni kapcsolatban. Fatemeh Ekhtesarit és Mehdi Mousavit ezenkívül 11 és fél, illetve 9 év börtönbüntetésre ítélték, amiért műveikben - a vád szerint - "megsértették a szentségeket", és államellenes propagandát fejtettek ki. Karin Deutsch Karlekar, a PEN American Center munkatársa az igazságszolgáltatás megcsúfolásának nevezte az ítéletet, vasárnap pedig a szervezet nyílt levélben tiltakozott a két költő brutális ítélete ellen. A levelet Irán legfőbb vezetőjének, Ali Khamenei ajatollahnak címezték, és arra kérik benne, hogy részesítse kegyelemben Ekhtesarit és Mousavit. A petícióhoz eddig 116 költő és író csatlakozott.

A gyerekkönyv simogasson, a thriller karcoljon

Azonnal keltse fel a figyelmet, legyen „nagyon valamilyen”, és vegye rá az olvasót, hogy ne csak megérintse, de haza is vigye a könyvet. Az sem árt, ha vizuális alkotásként önmagában is megállja a helyét. Megalkotása bábeli zűrzavarban zajlik: bizonyos határokon belül az önmegvalósítás sincs kizárva, de közben sosem szabad elfelejteni, hogy alkalmazott műfajról van szó, nem pedig egotripről. A Sorvezető fókuszában ezúttal a borító. Három grafikust, képzőművészt, művészeti vezetőt kérdeztünk az ideális szerző-grafikus viszonyról, az utóbbi idők legjobban sikerült borítóiról és arról, hogy mitől is működnek igazán. Tillai Tamás (Libri) Kínos felütés, de nem tudom, milyen a jó borító. Talán abból lesz jó borító, amit szeretnek, miközben készül. Ha egy zsömle jobb lehet egy kis törődéstől, akkor ez a könyvekre is igaz. Egy könyv külseje sok szempontnak kell megfeleljen: a szerzőnek eleve van egy elképzelése, a kiadónak az kell, hogy „eladja a portékát”, a kereskedő nem szereti a sérülékeny árut, a vásárlót pedig nem szabad becsapni egy olyan borítóval, ami hazudik a könyvről. A könyvek általában bábeli zavarban készülnek, szerzőtől szerkesztőig mindenkinek van elképzelése róluk, ebből kell kihalászni mindazt, amiből tervezni lehet. Ha minden fontosat sikerül belegyömöszölni egy tervbe, akkor abból valami jó is kisülhet. Hogy mitől működik egy borító, azt is nehéz megfogalmazni. Egy hétéveseknek készült könyv inkább simogasson, egy thriller karcoljon. Vannak nagyon nehéz zsánerek, mint a szerencsére mostanában erőre kapó ifjúsági- és kamaszirodalom, ahol meg kell találni a bevállalósság (kor)határait, vagy a romantikus könyvek, ahol nehéz elkerülni az ezerszer ismételt kliséket. Fontos, hogy egy borító első pillantásra minél többet elmondjon a könyvről, ne legyen kérdéses, hogy krimit vagy útikönyvet rejt-e. Persze valamennyire különböznie kell mindentől, amivel egy polcra kerül. Száz vészjóslósötét-borítós thriller mellett a százegyedik ugyanilyen csak része a ködnek. Az ideális szerző-grafikus viszony alapjának azt tartom, ha minél hamarabb sikerül kutyamódra körbeszaglászni egymást, és megtudni, hol vannak a határok, hogy kialakulhasson a kölcsönös bizalom. Minden szerző más elvárásokkal, elképzelésekkel érkezik, ahogy a tervezőknek is megvannak a maguk preferenciái. Nagyon fontos, hogy sikerüljön megtalálni az emberi-szakmai határokat, hogy meghallhassuk egymást. Vannak szerzők, akik szeretnek beülni és együtt-tervezni a grafikussal, miközben sok tervező ettől feszült lesz: általában ilyenkor születnek az elegánsan odébb tologatott megjelenési határidők. Ez visszafelé is igaz: akkor is megakad a tervezés, amikor a grafikus önmegvalósít, de nem találja a hangot a szerzővel. Legutóbb Lakatos Istvánnal tudtunk remekül együttműködni A majdnem halálos halálsugár kapcsán. István a rajzai mellé hozta az elképzeléseit is, miközben hagyott teret a tervezésnek, így a sötét fellegként tornyosuló határidő ellenére sem volt kérdéses, merre megyünk. A hazai könyvek közül két tervet említenék, az egyik Somogyi Péter terve A titkos történet című Donna Tartt-könyvhöz. A vészjósló képi világot a tipográfia szépen ellensúlyozza, éppúgy megvan benne a kettősség, mint magában a történetben. Hogy házon kívülről is hozzak példát: azt hiszem, Baranyai (b) András Hrabal-sorozata tetszett leginkább mostanában, különösen a Sörgyári capriccio. A sorozat arculata tökéletesen hozza azt a játékosságot és csibészséget, amit Hrabal jelent számomra. A nemzetközi mezőnyből Jamie Keenan Metamorphosis-terve (Franz Kafka, WW Norton, 2014) nyerne. Mellbevágóan erős, és arra a szintre emeli a tipográfiát, ahol a betűk kinőnek a szokásos keretek közül, és önálló képi elemként kezdenek működni. Baranyai (b) András (Magvető) Általános szabály biztos nincs a jó borítóra, leginkább arról tudok beszélni, hogy én mire figyelek fel. Persze így a legfontosabb szempont mégiscsak előkerült, vagyis hogy a borító hívja fel magára a figyelmet, fogjon meg azonnal. Hogy milyen vizuális világgal ér el, milyen formában teszi, érzelmileg vagy intellektuálisan hat rám, teljesen mindegy. Ha mégis össze kellene foglalnom néhány szóban, akkor legyen karakteres, stílusos, legyen nagyon valamilyen. A hangsúly a nagyon valamilyenen van. Meg tud fogni egy míves, veretes borító éppúgy, mint egy nagyon steril minimalista. Hatással tud lenni rám a nagyon felkavaró, kaotikus éppúgy, mint a harmonikus, kiegyensúlyozott képi világ vagy tipográfia. Egy kifinomult, végiggondolt tervezői munka éppúgy izgalmas, mint a mocskos, odavetett gesztus. A jó borító áraszthat magából egy nagyon erős hangulatot, ami csak sejtet valamit a könyvből, de lehet egyfajta értelmezése is egy frappáns geg által Ha lehet, álljon meg önmagában is, mint vizuális alkotás, talán ennyi a lényeg. Természetesen az a legjobb, ha élvezed a munkát, és inspirál az anyag, amivel dolgozol. Én mint tervező akkor tudok a legnyugodtabban dolgozni, ha érzem a bizalmat az író részéről, és hagyja, hogy inspiráljon az alkotása. Ez független attól, hogy az író mennyire kíséri figyelemmel a tervezési folyamatot. Mindig megkapom, de tényleg nem az udvariaskodás mondatja velem, hogy ebből a szempontból szerencsés vagyok, bár többféle írói hozzáállással volt dolgom. Van, aki teljesen hátralép, mondván, ez egy másik szakma, és itt már elengedi a könyvet. Más inkább várja a felvetéseimet, aztán megfogalmazza az észrevételeit, ami szerencsés esetben nem megy az eredeti koncepcióval ellentétes irányba. És vannak azok a helyzetek, amikor határozott elképzelést, csomó ötletet, irányt kapok, és ebből szűrődik le a végeredmény. Ez persze riasztóan hangozhat egy önérzetes tervezőnek, de ez a szakma a kompromisszumokról is szól, persze nem a vállalhatatlanságig. A legfontosabb ilyenkor, hogy a borító nem veszíthet a karakterességéből, a már említett nagyon valamilyenségéből. Rugalmasságra mindkét fél részéről szükség van. Ha már ismerik a munkáidat, tudják, mire lehet számítani tőled. Ez persze nemcsak az írókra, hanem a kiadókra is igaz. Ezt azért fontos hozzátenni, mert nagyon sokszor nem is az íróval, hanem a kiadóval kommunikálok. Hogy ilyenkor az író lép hátrébb, vagy a kiadó szeretné jobban kontrollálni a munkát, hogy ne zavarodjak össze, nem tudom. Gondolom hol így, hol úgy. Az utóbbi évek magyar terméséből egy könyv helyett hadd emeljek ki inkább egy teljes sorozatot a rendkívülisége miatt. Ez pedig a Szabó Levente által tervezett Helikon Zsebkönyvek volna. Nagyon jó példa arra, hogy egy jól átgondolt grafikai szabályrendszer milyen gazdagon tud együttműködni az illusztrált felülettel. A külföldiek közül talán a Jamie Keenan által tervezett Waste Land (T.S. Elliot, Liveright , 2013) borítója kapott el legjobban az utóbbi évekből. Egyszerre idézi fel a húszas évek művészeti és tipográfiai irányzatait, amit imádok, mégis nagyon mai és vagány. Gerhes Gábor (Európa) A jó borítónak van egy egyszerűbb és egy összetettebb funkciója. Az egyszerűbb, hogy képes legyen a normál észlelésnél – ami nem több pár tizedmásodpercnél – tovább megtartani a figyelmet. A leendő olvasónak ez az első élménye a könyvvel, fontos, hogy impulzusszerű, emlékezetes, még inkább megnyerő és pozitív legyen. Ha ez megvan, talán az is elérhető, hogy hozzáérjen, levegye a polcról, sőt még haza is vigye. Az összetettebb pedig, hogy a borító a fentieken túl még részesévé is tudjon válni egy kortárs vizuális nyelvezetnek, hogy meg tudja találni az érvényes zeitgeist-komfortot. Ez a tervező részéről folyamatos megújulást és éberséget követel, valamint nagyfokú rugalmasságot és alkalmazkodókészséget, lévén a borítótervezés mégiscsak egy alkalmazott műfaj, és nem egotrip. Az ideális viszony szerző és grafikus között az, ha mindenki a legjobb tudása szerint végzi el a saját munkáját. Természetesen szükség van az együttműködésre, de fontos az is, hogy a tervező ne akarjon beleírni, az író pedig elsősorban a saját szövegére figyeljen. Az egyes hatásköröknek határozottan el kellene válniuk, és ez nagy önmérsékletet kíván mindkét fél részéről. Egy kortárs írónak ritkán jön össze, hogy tervezőgrafikus is legyen. Nem lehet kiemelni ún. legszebbet. Minden best of-lista csak arra jó, hogy feszültségeket generáljon. Ennél sokkal fontosabb, hogy szerencsénkre évről évre egyre magasabb színvonalú, egyre izgalmasabb könyvborítók születnek, ez pedig nagyon serkentően hat a műfajra: egyre több tervező szakmai fejlődését segíti, az olvasókat pedig kényezteti.