2016. április 6., szerda

Bookline top50: a márciusi sikerlistán első a legújabb felnőttszínező

A Bookline márciusi sikerlistájának első helyére a Pozitív megerősítések színező került, a második helyezett a magyar helyesírás szabályai, amit a jelek szerint továbbra is sokan szeretnének bebiflázni. Az éppen beérkező tavasz kedvez a könnyed olvasmányélményeknek, így a felnőttszínezők és a nyelvtani szabályok mellett a romantikus regények továbbra is sokakat vonzanak.
Tavaly tavasszal jelentek meg a Bookline sikerlistáján a színezők és az óta is őrzik vezető helyüket. Márciusban első helyre került a Pozitív megerősítések című, felnőtteknek szóló színező. A könyv alcíme, Meditatív kifestő felnőtteknek, ami megmagyarázza mitől lett olyan divatos napjainkban a műfaj; ezek a könyvek a stressz oldásában segítenek bennünket. Aki nem próbált még fekete-fehér tengereket, delfineket, erdőket színessé varázsolni, az bizonyára nem érti a színezők sikerét, aki pedig próbálta már, alig várja, hogy új színező jelenjen meg a piacon. Johanna Basford, a színezők műfajának egyik legkiemelkedőbb alkotója, könyveivel hosszú ideje szerepel a toplistán, a márciusi sikerkönyvek között 3 színezője is fent van: 7. helyen a Titkos Kert – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal, 19. helyen a Kincses Óceán és 21. helyezett a Bűvös erdő – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal. A 30. helyen is egy színező szerepel, a Test és lélek címet viselő zen színezőkönyv.
Második helyen a helyesírás szabályait összefoglaló szabályzatot találjuk, ami tavaly őszi megjelenése óta tartja magát a legsikeresebb könyvek között. Harmadik lett az új szereplőként berobbanó, mindössze 23 nap alatt a második helyen landoló romantikus regény: Amanda Quick Alibi jegyesség című kötete, ami Amity Doncaster kisasszony izgalmas kalandokon edződött, magányos világutazó történetét mutatja be.  Ha szerelem, akkor meg kell említeni Gárdos Péter szüleinek mindent legyőző szerelmi történetét. A Hajnali láz 200 napja van a listán, sikere nemcsak itthon töretlen, ugyanis a napokban jelenik meg Londonban az angol kiadás. Ötvenedik helyen pedig A világ végén megtalálsz című harmadik Barreau könyv, amit repesve vártak a párizsi romantikus regények szerelmesei. Jean-Luc Champollion galériatulajdonos és a titokzatos Principessa között levélben szövődő románc története megjelenése után szinte azonnal felkerült a listára és még mindig a legkeresettebb könyvek között találjuk.
A krimi műfajában alkot maradandót 26. helyen szereplő Edgar-díjas Harlan Coben, akinek gondolkodásra késztető és feszültséggel teli regénye, a krimi műfajának egyik legizgalmasabb alakját teremtette meg: Myron Bolitart, a forrófejű, lágy szívű sportügynököt.
A világon legnagyobb filmes elismeréseket, a Golden Globe- és Oscar-díjakat bezsebelő Saul fia a tavaszi könyvkínálatra is hatással volt. A film egyik alkotója, a főszereplő, Röhrig Géza verseskötetével találkozhatunk, Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit című kötet a 35. a toplistán. Az 5. helyen pedig Váradi Júlia könyve szerepel, ami a különleges látásmódú film történetét és sikereit mutatja be.
Továbbra is nagy sikernek örvendenek a gyerekkönyvek, illetve gyereknevelést segítő könyvek. Világsiker, és itthon is nagyon kedvelt a 9. helyen végző Elaine Mazlish, Adele Faber alkotópáros Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyve, aminek alcíme is igen beszédes: Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz. Tizenkettedik az altatás gondját és fáradtságát örökre száműző csodakönyv, Carl-Johan Forssén Ehrlin írása az Aludj el szépen, Bendegúz!
Gyerekeinknek és még nekünk szülőknek is sokat mond a 41. helyen szereplő Gőgös Gúnár Gedeon. Varga Katalin könyvét sokan ismerjük és szeretjük, a mese könyv örökérvényű történetei továbbra is lenyűgözőek, K. Lukáts Kató rajzai pedig most is elbűvölőek.
Az e-könyvek első három helyét elfoglaló Lakatos Levente regények már januári megjelenésük óta ott vannak a legkeresettebb e-könyvek között. Újdonságként azonnal a nyolcadik helyre került Grecsó Krisztián talányos bűnügyi történetet feldolgozó könyve, a Jelmezbál előtt, ami egy családregény első mozaikja.
Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció
szerző
cím
kiadó
változás
...napja a listán
1
Édesvíz Kiadó
4
55
2
Akadémiai Kiadó
-1
213
3
Amanda Quick
MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.
új
23
4
Szabó Péter
Magánkiadás
-2
88
5
Váradi Júlia
Kossuth Kiadó
új
22
6
Borsa Brown
Álomgyár Kiadó
új
4
7
Johanna Basford
Manó Könyvek
-4
300
8
Beck Andrea
Beck & Partners Mi. Kft.
3
506
9
Elaine Mazlish, Adele Faber
Reneszánsz Könyvkiadó
-5
79
10
Lee Child
General Press Kiadó
48
30
11
John le Carré
Agave Könyvek
új
27
12
Carl-Johan Forssén Ehrlin
KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
-2
137
13
E. L. James
Libri Könyvkiadó
-4
140
14
Laurelin Paige
Libri Könyvkiadó
új
15
15
Gárdos Péter
Libri Könyvkiadó
-7
205
16
Irvin D. Yalom
Park Kiadó
új
28
17
Oriana Fallaci
Művelt Nép Könyvkiadó
42
29
18
Doreen Virtue, Marty Noble, John Green
Édesvíz Kiadó
új
21
19
Johanna Basford
Manó Könyvek
-13
48
20
Anne Eliot
Móra Könyvkiadó
új
29
21
Johanna Basford
Manó Könyvek
-14
58
22
Jeff Kinney
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
-2
114
23
Alexandra Kiadó
új
22
24
Samantha van Leer, Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó
új
12
25
Lackfi János, Szabó T. Anna
Athenaeum Kiadó
0
39
26
Harlan Coben
Jaffa Kiadó
új
26
27
Bookline Könyvek
új
29
28
Paula Hawkins
XXI. Század Kiadó Kft.
-14
338
29
Vrábel Kriszta
Central Médiacsoport Zrt.
-11
39
30
Geopen Kiadó
új
20
31
Vrábel Krisztina
Central Médiacsoport Zrt.
-10
42
32
Georges Didi-Huberman
Jelenkor Kiadó
új
25
33
Nyáry Krisztián
Corvina Kiadó
8
130
34
Frei Tamás
Alexandra Kiadó
-10
151
35
Röhrig Géza
Magvető Könyvkiadó
új
16
36
Borbás Marcsi
StratComm Kft.
új
30
37
Török Eszter
BOOOK KIADÓ KFT
-11
106
38
Harper Lee
Geopen Kiadó
18
35
39
Rotraut Susanne Berner
Naphegy Kiadó
új
9
40
Ransom Riggs
Kossuth Kiadó
új
10
41
Varga Katalin
Móra Könyvkiadó
új
20
42
Bella André
Kossuth Kiadó
új
11
43
KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
új
13
44
Beck Andrea
Beck & Partners Mi. Kft.
-22
68
45
Jeff Kinney
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
0
57
46
Humbák Művek
-31
59
47
Patricia Highsmith
Tericum Kiadó
új
28
48
Szécsi Noémi, Géra Eleonóra
Európa Könyvkiadó
új
4
49
Szabó Péter
Guruló Egyetem Kft.
-15
75
50
Nicolas Barreau
Park Kiadó
-33
44

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció
szerző
cím
kiadó
változás
...napja a listán
1
Lakatos Levente
Lakatos Levente
új
21
2
Lakatos Levente
Lakatos Levente
7
301
3
Lakatos Levente
Lakatos Levente
8
168
4
Borsa Brown
Álomgyár Kiadó
2
83
5
Lee Child
General Press Könyvkiadó
0
44
6
Lee Child
General Press Könyvkiadó
7
33
7
Borsa Brown
Álomgyár Kiadó
0
76
8
Grecsó Krisztián
Magvető
új
9
9
Ferenci Krisztina
Tény 2014 Kft.
új
21
10
Borsa Brown
Álomgyár Kiadó
-4
69

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése