A világ legszebb könyve a legmisztikusabb is

J. J. Abrams és Doug Dorst könyve, az S. lélegzetelállító szépségéről már írtunk, meg is mutattunk belőle néhány oldalt, de még egyszer le kell írjuk, hogy ilyen szép könyvvel még nem találkoztunk. Ugyanis az S. teljesen híven utánozza egy 40-es évek végén kiadott könyv könyvtári példányát, melynek lapjai már sárgulnak az eltelt évek súlya alatt, a hatalmasra hagyott margó pedig kiválóan alkalmas arra, hogy két könyvbolond, egy egyetemi éveinek végén járó lány, Jen és egy méltatlanul kirúgott doktorandusz, Ben a könyvhöz fűzött kommentárjaival és egymáshoz írott leveleikkel lássa el. Az eredeti könyv a Thészeusz hajója egy fiktív író V. M. Straka fiktív utolsó regénye, amit a margók teleírása mellett a fiatal bölcsészek még dossziénak is használnak. Így kerülnek bele hosszabb leveleik, képeslapok, a kutatáshoz szükséges újságcikk-kivágások, egy szalvétára rajzolt térkép és egy rejtélyes Eötvös-korong. Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, hogy mivel is kezdjük az olvasást: a betétregénnyel a Thészeusz hajójával, hogy aztán a margókon lévő betoldásokkal és a levelekkel együtt maxoljuk ki ennek a könyvnek álcázott kirakós játéknak a velejét, vagy egyszerre olvassunk mindent, minden oldalon döntést hozva, mikor evickélünk ki a főszöveg sodrásából a margóra, mint egy interneten szörfözgető linkfüggő.

A betétregényt, a Thészeusz hajóját a fiktív szerzőhöz, V. M. Strakához hasonlóan egy fiktív fordító F. X. Caldera fordította angolra. A könyv az ő előszavával kezdődik, amiben már körvonalazódik előttünk a központi rejtély: Ki volt a rejtélyes V. M. Straka? És már az elején kirajzolódnak a lehetséges alakok, egy öngyilkos munkástól a huszadik század eleji ponyvaírókon át magáig a fordítóig. A húszas éveikben járó Jent és Bent leginkább ez a szál izgatja, mikor 2011 végén elkezdik majd egy évig tartó levelezésüket  az 1949-ben megjelent könyvben. Később persze egymás megismerése is legalább olyan fontossá válik egymás.

A betétregény egy vérbeli ponyva, melyben az emlékezetkiesésben szenvedő főszereplő hányattatásainak lehetünk tanúi. A névtelen főszereplő egy titokzatos hajó foglya lesz, majd belekeveredik egy rejtélyes balos összeesküvésbe, melynek célja, hogy megpróbálja felelősségre vonni a gonosz kapitalista kizsákmányolót. Jen és Ben a kortárs irodalomelméleti diskurzussal szemben Straka szimbolikus önéletrajzaként olvassák a regényt. Neki szintén meggyűlt a baja egy ismert iparmágnással, de a fiatalok életében is van egy elnyomó hatalmat szimbolizáló antagonista, az angol irodalom tanszék teljhatalmú vezetője, Moody professzor. Így a könyv mind a három szintje (betétregény, Straka Ben és Jen által rekonstruált élete és a margóra firkálók sorsa) egymás tükörjátékaként funkcionál.

J. J. Abrams a Lost című sorozattal találta meg igazán saját stílusát, amit az S. három szintjén ugyancsak ügyesen használ fel. Már a Lostban is több szálon futott a cselekmény, mindegyik rész más-más szereplő flashbackjeire vagy később flashforwardjaira épült, és az elszórt információmorzsákból rejtélyek egész szövevényes hálózatát építette fel, melyeket csak tetézett a cliffhanger használata, jó hosszú időre odaszegezve a nézőket a képernyő elé. Nem meglepő, hogy a könyvében is ezeket a sorozatokban már csúcsra járatott eszközöket alkalmazza a figyelem folyamatos fenntartására. A betétregény linearitásával szemben ugyanis a különböző időkben született jegyzetek kerülnek egymás mellé a lapokra, melyek akár előre, akár vissza is utalhatnak. Éppen ezért érdemes egyszerre olvasni a főszöveggel a jegyzeteket. Bármennyire is bonyolultan hangzik, az alkotók különösen figyeltek, hogy a könyvük olvasható maradjon, méghozzá azáltal, hogy a margóra írt jegyzetekben különböző színű tintával jelzik az idő múlását. A látszólagos káoszban az olvasó így könnyen eligazodhat.

A Thészeusz hajója cím egy Plutarkhosztól eredeztethető filozófiai paradoxonra utal: az antik történet szerint Thészeusz legendás hajója, amivel visszatért Krétáról miután megölte a Minótauroszt, az athéni kikötőben korhadásnak indult, de a lelkes athéniak ezt nem hagyhatták. Elkezdték egyesével kicserélni az elhasználódott deszkákat, míg szép lassan az eredeti hajóból nem maradt semmi. A bölcselők pedig azóta is azon rágódnak, hogy a hajó, melynek minden alkatrészét kicserélték, ugyanaz a hajó-e. Ez a kérdés átformálva az emberre így hangzik: Ugyanaz vagyok, mint hét évvel korábban? Az S.-nek is ez az egyik központi kérdése: mennyiben határoz meg a múltam? Míg a Ben és Jen által rekonstruált Straka nem tud kivergődni múltjának csapdájából, ezért soha sem lehet együtt a hozzá halálig hű szerelmével, addig a fiatalok le tudják vetni a múlt békjóját és szeretett írójuk hazájában egymáséi lehetnek.

Abrams és Dorst könyve úgy lesz hipermodern az e-bookok korában, hogy egy régi analóg technológiát újít meg, de vigyázzanak vele a vájt fülű olvasók, mert ez nem egy végtelenül átgondolt kísérlet, ami az irodalom megújításáról, hanem sokkal inkább a szórakoztatásról és a szerelem identitásképző erejének banális igazságáról szól.